Liptai Claudia Megasztár Till Attila
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ország egyik legnépszerűbb műsorvezető párosával indul a TV2 hamarosan képernyőre kerülő tehetségkutató műsora.

Liptai Claudia és Tilla Attila vezeti a Megasztár legújabb szériáját. A több mint tíz éves múltra visszatekintő páros tagjai a tőlük megszokott profizmussal, ugyanakkor friss lendülettel készülnek a nagyszabású show-ra.

Fotó: TV2
Fotó: TV2


,,Nagyon jó érzés, hogy ebben a műsorban léphetek újra a nézők elé, hiszen nagyon közel áll a szívemhez. Amikor búcsúztam, nagy szükségem volt a pihenésre, de bevallom, mostanra már hiányzott a feladat és ez a számomra oly fontos csapat. A Megasztár szórakoztató, semmihez sem hasonlítható hangulatú show, melyben valódi emberi sorsokat követhetünk nyomon, ami nem csak a nézőket, de minket műsorvezetőket is megérint. A legfontosabb, hogy olyanoknak tudunk esélyt adni, akik a Megasztár nélkül talán sosem tudnák megmutatni a tehetségüket." - mondta Claudia, akihez hasonlóan - a műsorban az első széria óta részt vevő - Tilla számára is összeforr a show-ban a szórakoztatás a valódi tehetségek felfedezésével.

,,Az egyik legállandóbb dolog mostanra az életemben a Megasztár lett. A kezdetektől részt veszek a műsorban, ami minden évadban más és más, hiszen a versenyzőktől függ, hogyan alakul. Felemelő, hogy igazi fiatal tehetségeknek segítünk lehetőséghez jutni az egyes szériákban. Ha jellemeznem kellene a Megasztárt azt mondanám: sorsfordító, felemelő, egy új élet lehetőségét rejti magában. Claudiával pedig remek csapat vagyunk: éppen tíz éve álltunk először közösen kamerák elé, ismerjük minden rezdülését egymásnak. Boldog vagyok, hogy idén is együtt vezethetjük ezt a műsort!" - mondta Tilla.

Hamarosan szabadul Stohl Andráshttp://www.life.hu/legykepben/20120109-hamarosan-szabadul-stohl-andras.htmlVV5: Kinga idegrohamot, majd egy zöld kendőt kapotthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120108-vv5-kinga-idegrohamot-majd-egy-zold-kendot-kapott.htmlVV5: Muri Enikő lepattintotta Attilát, Vastag Csaba pedig kizavarta mentoráltjaithttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120107-vv5-muri-eniko-lepattintotta-attilat.htmlSzülinapos David Bowiehttp://www.life.hu/legykepben/napfotoja/20120106-szulinapos-david-bowie.html600 milliót kap Fábry Sándor közpénzből, hogy elindítsa saját műsoráthttp://www.life.hu/legykepben/20120107-600-milliot-kap-fabry-sandor-kozpenzbol-hogy-elinditsa-sajat-musorat.htmlBaricz Gergőt a vonaton rabolták kihttp://www.life.hu/legykepben/20120107-baricz-gergot-a-vonaton-raboltak-ki.htmlVV5: Vastag Csaba lovagiasan pattintotta le VV Kingáthttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20120107-vv5-vastag-csaba-lovagiasan-pattintotta-le-vv-kingat.html


Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.