Meghalt Whitney Houston - Bobby Brown magánkívül van a fájdalomtól

drogelvonó meghalt énekesnő Whitney Houston
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Meghalt Whitney Houston - a 48 éves énekesnő halálának okáról hivatalosan egyelőre semmit nem közöltek, de állítólag szállodai szobájának kádjában fulladt meg. Exférje, Bobby Brown teljesen összetört a hír hallatán.

A többszörös Grammy-díjas dívára a Los Angeles-i Beverly Hilton szállóban, a szobájában találtak rá élettelenül nem sokkal délután 4 óra előtt. Mentőt hívtak hozzá, megpróbálták újraéleszteni, de nem sikerült. Whitney Houston utoljára egy pénteki hollywoodi bárban jelent meg, ahol nem tűnt józannak. A szemtanúk szerint az énekesnőt úgy kellett kitámogatni a bárból. A sztárt, bár sokszor volt maga alatt az utóbbi időben, ilyen állapotban nem látták. A parti elején állítólag még jól volt, Kelly Price-szal még duettet is énekelt, utána rengeteget ivott, alig állt a lábán. A parti végére teljesen kivetkőzött önmagából, veszekedett a fotósokkal. A sztár állítólag a kádban fulladt meg, de hivatalos források ezt még nem erősítették meg.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Tipp! Whitney élete képekben. Kattints a galériáért!

Mikor exférje, Bobby Brown megtudta, hogy az énekesnő meghalt, azonnal hívta barátait és családját: "Szerettem volna mindenkinek én elmondani, nem akartam, hogy a tévéből értesüljenek Whitney haláláról." Az egyik rokon szerint Bobby alig tudott megszólalni a telefonban: "Bobby zokogott, miközben alig értettem, amit mond, és hívás végén már én is zokogtam."

Bobby Brown hivatalosan még nem nyilatkozott Whitney Houston halálával kapcsolatban. Éppen koncertturnén járt, amikor eljutott hozzá a hír, és állítólag teljesen összetört a fájdalomtól. Bobby Brown és Whitney Houston 1992-ben házasodtak össze, ami sokakat meglepett, hiszen Brown tipikus rosszfiú hírében állt. Született egy kislányuk, Bobbi Kristina, majd a rapper erőszakoskodása miatt 2007-ben elváltak, de a szakítás ellenére barátságban voltak egymással. Whitney-nek nem csak az erőszakoskodásokkal kellett megküzdenie: Bobby Brown rapperrel kötött házassága alatt szokott rá a drogokra is.

Forrás: AFP
Forrás: AFP

Férjével, Bobby Brownnal önpusztító életet éltek


Whitney Houston 48 éves volt. Kokainfüggősége miatt több alkalommal volt alkohol- és drogelvonókúrán. Hosszú éveken át küzdött szenvedélyével. 2009 vége felé úgy tűnt, sikerül győzedelmeskednie a drogok felett, ám 2010-ben világ körüli turnéjának több koncertje is kudarcba fulladt: Londonban nem kapott levegőt, Párizsban légzőszervi fertőzés miatt kórházba is került, és több koncertje elmaradt.


Egészséges vagy önpusztító? 7 sztárpár, akiktől tanulhatunkhttp://www.life.hu/gyogyulj/egeszseghirek/20110915-egeszseges-vagy-onpusztito-7-sztarpar-akiktol-tanulhatunk.htmlIsmét elvonókúrán Whitney Houstonhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110510-elvonokuran-whitney-houston.htmlLebukott! Whitney Houston lánya drogozikhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20110307-whitney-houston-lanya-drogozik.htmlWhitney Houstonnal bulizott a magyar énekesnőhttp://www.life.hu/legykepben/napifriss/20101219-whitney-houstonnal-bulizott-a-magyar-enekesno.html

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.