ittas vezetés Czifra Noémi alkohol bíróság felmentés RTL Klub
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megvan az ítélet az egykori műsorvezető ügyében, akit a bíróság felmentett az ittas vezetés vádja alól.

Nócit másfél évvel ezelőtt egy másik autós találta meg, amint tudatvesztett állapotban, autójával az M0-s autóút belső sávjában vesztegelt. Az egykori műsorvezetőt ezután a Péterfy Sándor utcai Kórház toxikológiai osztályára szállították, ahol az alkoholérték megállapítására vér- és vizeletvizsgálatot végeztek, amely pozitív eredményt mutatott. Az ügy a bíróságra került, ahol Nóci első fokon azzal védekezett, hogy az autója már nem járt, mivel kifogyott a benzin, és az alkoholt csak azután itta meg.

Forrás: noci.hu

Úgy tűnik, a Fővárosi Bíróság elfogadta ezt a magyarázatot és bizonyíték hiányában Czifra Noémit felmentette, mert nem lehetett megállapítani, hogy Nóci vezette-e az autót ittas állapotban – írja a Blikk. „Nem azt mondom, hogy örülök, inkább azt, erre számítottam" – nyilatkozta röviden a tárgyalás után Nóci.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.