Megmenekült a kombinált házasságtól a Rising Star versenyzője, Singh Viki

házasság kombinált házasság Singh Viki indiai Rising Star
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Rising Star énekesnője, Singh Viki indiai gyökerekkel rendelkezik, édesapja Indiából költözött Magyarországra. Vikit arról kérdeztük, hogyan befolyásolta az indiai kultúra.

Singh Viki, aki Király Viktor háttérénekesnőjeként már megcsillogtatta csodálatos énekhangját, most rivaldafénybe került. Ez persze azzal is jár, hogy kíváncsiak lettünk az életére, ami valóban szokatlan fordulatokban bővelkedik.

Forrás: TV2

"Hároméves koromban elváltak a szüleim, így elmondhatom, hogy amióta az eszemet tudom, anyukám nevel. Kevés, homályos emlékem maradt meg abból az időszakból, amikor mindhárman együtt éltünk. Édesapám a válás után is aktívan részt vett az életemben, a hétvégeket, ünnepeket együtt töltöttük. Volt egy komoly elvárása, az erkölcsösség. Indiában a lányok a mai napig szüzen mennek férjhez, és az összehozott házasság ma is divat. Egy indiai apának az az álma, hogy az ő lánya se lógjon ki a sorból, hiába él már hosszú évek óta egy olyan kultúrában, ahol nem ez az szokás. Az gyerekkorom óta téma volt otthon, hogy az ő lánya nem egy olcsó nő. Ő sohasem szegezte direkt nekem a kérdést, és nem is pedzegette a kombinált házasságot, de amikor skype-oltunk az indiai rokonokkal, és a nagynénim rákérdezett, hogy lesz-e indiai házasság, akkor várta a választ. De én csak mosolyogtam. Azt tudom, hogy kiválasztottak nekem egy Amerikában élő indiai fiút, de sohasem néztem meg, hogyan néz ki” – kezdett bele Viki, akit annak ellenére szeretett volna diplomásnak látni az édesapja, hogy férjhez akarta volna adni. Válaszút elé állították.

Forrás: Singh Viki

"Az volt az álma, hogy szerezzem meg a jogi diplomámat, de nem kellett volna soha dolgoznom, beültetett volna az aranykalitkába, ugyanis ő egy jól menő üzletember. Amikor belátta, hogy nem jogász leszek, hanem zenész, másfél-két évig nem álltunk szóba, eltávolodtunk egymástól. Ezért 17 éves korom óta magamat tartottam el, szülői támogatás híján. Egyedül csináltam mindent, amit elértem. A tandíjakat én fizettem magamnak, abból, hogy éjszaka dolgoztam este 7-től reggel 7-ig, utána mentem suliba. Szereztem diplomát és zenei végzettséget” – büszkélkedett Viki, aki korábbi barátait sohasem mutatta be édesapjának. Szégyellte volna, hogy olyan fiúval áll elé, aki nem lesz a férje.

Forrás: Shing Viki

"Sohasem ismerte a kapcsolataimat, ez sarkalatos pont volt otthon. 28 éves vagyok, csak háromszor jártam négy-négy évig egy-egy fiúval, összesen ennyi kapcsolatom volt. Soha nem volt kalandom, szeretőm, az erkölcsösséget gyerekkorom óta szívtam be. Senkit sem ismert az apukám, az első két párommal bujkálás volt az életünk. Olyan még nem volt, hogy apukám elé álltam volna az aktuális párommal. Hiába él itt több mint 30 éve, ő indiai marad, és szégyenletes helyzetnek érezné. Csak azt a férfit szeretném neki hivatalosan bemutatni, akihez majd egyszer hozzámegyek, a vőlegényemet" - tervezget Viki, akinek gyökeresen megváltozott a viszonya apukájával, amióta a Rising Star versenyzője.

Forrás: Singh Viki

"Végre azt érzem, hogy megbecsül és életében először kimondta, hogy büszke rám. Annyira meghatónak találtam, amikor elsírta magát élő adásban, mikor énekeltem. Azóta mindennap felhív, hoz nekem ebédet az iskolába, ahol tanítok. Soha nem fogja elmondani, hogy sajnálja, hogy nem hitt bennem 20 éven át, amióta énekelni tanulok. De érzem, hogy most igyekszik kárpótolni."

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.