Tragédia érte a Hungary's Got Talent zsűritagját, Horgas Esztert

Horgas Eszter halál Hungary's Got Talent kutya
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fájó szívvel lép estéről-estére színpadra Horgas Eszter, akinek hamarosan a Hungary's Got Talent zsűrijében is helyt kell állnia. Elvesztette egyik imádott családtagját, Rézit.

Szavakat is alig talál fájdalmának kifejezésére Horgas Eszter, pedig lélekben már korábban felkészült a családi tragédiára. Hat héttel ezelőtt, amikor interjút készítettem vele, megemlítette, hogy mennyire aggódik kiskutyájáért, aki halálos beteg.

Rettegett attól a pillanattól, hogy az apró kis szőrgombóc magába fordul, ha koncertkörútra indul és szerető gazdája nem lesz folyamatosan mellette. Legkönnyebben az ő kezéből vette be az életmentő gyógyszereit, amik átmeneti jobbulást hoztak számára. Nem sokáig.Tegnap temették el a kertben Rézit.

Forrás: Facebook/Horgas Eszter

"Áprilisban derült ki, hogy imádott kutyusom rákos. Megvettem neki mindent, ami az állapotát javíthatja vagy könnyítheti, sokat voltam vele, nagyokat sétáltunk, beintettünk a ráknak. Jobban is lett. Féltettem nagyon, hogy ne legyen sokat egyedül és sajnos be is jött a félelmem. A Hungary's Got Talenttel két és fél hetet forgattunk, majd utána 10 napra koncertkörútra indultam és ő elkezdett begubózni.

Teljesen lefogyott az 5 kilós kutyus és már nem szaladt ki elém farkcsóválva üdvözölni. Tegnap előtt elkezdett fuldokolni, kimentem vele a kertbe játszani, de nem is maradt velem, annyira rosszul volt. Reggel bevette még a gyógyszerét, majd amikor gyakorolni kezdtem, rángógörcsöt kapott. Kijött az orvos és megkért, hogy ne csináljam tovább, ez a történet már csak rólam szól. Hazajött a család és elbúcsúztunk egymástól. A kertben temettük el" – emlékezett vissza a fuvolaművésznő, akit nagyon megviselt a kiskutya halála.

"Nagyon közel álltunk egymáshoz, együtt gyakoroltunk, mindig befeküdt közénk, ha szólt a zene. Mamiként tekintett rám, nekem pedig olyan volt, mint egy gyerek. Tegnap is úgy koncerteztem, hogy igyekeznem kellett, ne bőgjem szét az előadást. Nagyon nehéz. Bíztam benne, hogy karácsonyig élni fog, együtt tudjuk tölteni a szeretet ünnepét. Ennek az apró kiskutyának csodálatos lelke volt, nem is tudtam elképzelni, hogy egy kicsi állat egyenjogú családtaggá válhat. Életem szinte minden fontos momentumában ott volt velem ez a finom lelkű, szeretetgombóc. Mindenki imádta. 13 és fél évet élt boldogságban, szeretetben" – tette hozzá Eszter, aki jövő héten Kapolcs után görög, török, szicíliai és máltai körútra utazik koncertezni.

Bréking! Ők lesznek a Hungary's Got Talent műsorvezetőihttp://www.life.hu/sztarok/20150623-sebestyen-balazs-musorvezeto-es-dombovari-istvan-humorista-vezetik-az-rtl-klub-hungarys-got-talentet.htmlOlyan fotó érkezett szerkesztőségünkbe, amelyből kikövetkeztettük, hogy kik vezetik az RTL Klub ősszel induló, vadonatúj tehetségkutató show-műsorát. Ha igaz a füles, eredeti tippünk félig be is jött.TV + Sztárok--Ilyet még nem láttál! Furán doboló néni a Got Talent legunalmasabb produkciójahttp://www.life.hu/sztarok/20150422-az-ormeny-got-talent-legunalmasabb-produkcioja-egy-furan-dobolo-neni.htmlA Got Talentbe bizony mindenféle produkcióval lehet jelentkezni – így került ide ez a furán doboló néni is.TV + SztárokOrigoMár 65 országban befutott a Got Talent - Várjuk a magyar szériát ishttp://www.life.hu/sztarok/20150302-a-got-talent-cimu-tehetsegkutato-indul-magyarorszagon-is.htmlHamarosan új tehetségkutató műsor indul az X-Faktor helyett. A Simon Cowell által kitalált, számos országban befutott Got Talent érkezik Magyarországra. Összeszedtük a leghíresebb győzteseket, zsűritagokat. Ismerkedj meg a műsorral!TV + Sztárok--Félelem és rettegés a stúdióban - a Hungary's Got Talent válogatóján jártunkhttp://www.life.hu/sztarok/20150315-az-rtl-klubon-osszel-indulo-hungary-s-got-talent-valogatojan-jartunk-volt-felelem-retteges-es.htmlAz RTL Klub vadonatúj tehetségkutatójának első válogatóján jártunk. Lélegzetelállító produkció, a legidősebb jelentkező és a kezeivel csodát művelő táncos – velük találkoztunk.TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huIsmét a Britain's Got Talentben az Attractionhttp://www.life.hu/sztarok/20140603-az-attraction-tancegyuttes-ismet-a-britain-s-got-talentben-lepett-fel-mint-sztarvendeg.htmlSztárvendégként lépett fel a tavalyi győztes Attraction táncegyüttes a brit tehetségkutató show idei évadában.TV + SztárokOrigoSchiwert-Takács László: „Castingban elég jók vagyunk"http://www.life.hu/sztarok/20150317-schiwert-takacs-laszloval-a-hungary-s-got-talent-kreativ-felelos-szerkesztojevel-a-musor.htmlSchiwert-Takács László, a Hungary's Got Talent kreatív felelős szerkesztője már komoly rutinnal rendelkezik, ha castingokról van szó. Az X-Faktor és a Csillag születik évadok után, már zsigerből megérzi, kiből lesz sztár, ki az, aki elnyerheti a nézők kegyeit.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.