Van, ami még Cinthya Dictatornál is kiverte a biztosítékot

forgatás hiszti Cinthya Dictator Ezek megőrültek! (vetélkedő) Varga Viktor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nézőként nevessünk vagy sírjunk az Ezek megőrültek című produkció mókás képkockáin? Cinthya Dictator, aki még nem került képernyőre, elárulta, hogy jól bevált hisztije nem maradhatott el a felvételeken. Volt, ami még nála is kiverte a biztosítékot.

Pénzért mindenre kaphatóak a celebek, és mosolyogva tűrik azokat a megalázó helyzeteket, amik miatt a való életben már tiltakoznának? Cinthya Dictator elárulta, hogy bár könnyedén vette a forgatást, nem minden viccesnek ítélt játék nyerte el a tetszését. Sőt!

A játékos szellemű hírességek az adásokban három fős csapatokban, egymás ellen mérkőznek meg, és olyan erőpróbákkal kell szembenézniük, ahol nemcsak az ügyesség, de a jó feladatmegoldó képesség és persze az átlagon felüli humorérzék is fontos. Az egyes játékoknak már a neve is sokat sejtető, elég, ha csak a Bitang petangot, a Katapult Kvízt, vagy a Tojáskeltetőt említjük. A huszonnégy vállalkozó kedvű celeb között lesznek olyanok, akik már Ezek megőrültek-veteránként térnek vissza, felvértezve tapasztalatokkal, de többségük újonc lesz, akiknek fogalmuk sincs, mi vár majd rájuk.

"Bevallom, nagyon kemény volt a forgatás, egy nap alatt nyolcszor kellett megfürdeni, majd kisminkelni magamat. Volt olyan feladat, amit jópofának ítéltem meg és olyan is, ami számomra kifejezetten megterhelő volt. Azon már én is kiakadtam, amikor beástak a földbe 40 fokos hőségben úgy, hogy csak a fejem lógott ki. Majd játékostársaim jókedvűen sárral dobálták meg az arcomat. Ez már sok volt! Ekkor a tőlem elvárható módon hisztiztem, ami műsorkészítői szempontból nagyon is működőképes. Nálam pontosan ezt várták és meg is kapták. De azért ez enyhén szólva megalázó volt." - magyarázta Cinthya, aki új tévés szereplés híján belevetette magát a fotózásba. Olyan hírességeket kapott lencsevégre, mint ByeAlex és zenekara. Munka mellett pedig új, belvárosi otthonát csinosítgatja miközben arról ábrándozik, hogy elutazik valahová, jó messze. Mondjuk Izlandra.

Forrás: Facebook/Cinthya Dictator Photography

"Az új lakásomat teljesen belaktam, már csak a fürdőszobát kellene felújítani. Szeretek a belvárosban élni, ahol elérhető közelségben van kávézó, étterem, esténkét pedig tudok sétálni. Szokatlan módon, rollerrel közlekedem, amit nagyon élvezek. Amikor pedig este már egyedül vagyok otthon, arról álmodozom, hogy a munkával telt a nyár után végre elutazom valahová. Valamilyen egzotikus helyre vágyom új impulzusokat gyűjteni, mondjuk Izlandra. Érdekes ez az elvágyódás, hiszen most éppen inspirált időszakomban vagyok, belső hangok alapján érzem magamban az erőt, de mégis... Talán azért kerít hatalmába ez az érzés, mert még mindig nincsen párom. Fiúzgatok, de nem találtam még szerelemre. Viktorral a tervekkel ellentétben volt egy közös forgatási hetünk, ami alatt nagy hatással voltunk egymásra. Nem túl meglepő módon továbbra is működött köztünk a kémia, de ennyi. Leomlott végre kettőnk között a fal, a viharos szakításunk óta nem beszélünk, de semmi több” – szomorkodott az extravagáns lány, aki az augusztus végi hőségben szokásához hűen meglepő öltözékben érkezett egy filmbemutatóra. Fekete kalapban, térdig érő szoknyában és egy aprócska topban, ami egész hasát szabadon hagyta. Mintha izmosodott volna egy kicsit!

Zimány Linda gyökeresen megváltoztatja az életét, irodai alkalmazott leszhttp://www.life.hu/sztarok/20150902-zimany-linda-ledoktoralt-es-hamarosan-mediajogaszkent-kivan-dolgozni.htmlZimány Linda hét évet keményen küzdött azért, hogy ügyvédi diplomát szerezzen, januárban ledoktorált. Hamarosan kiskosztümben fog küzdeni a személyiségi jogokért és médiajogért. Rablóból lesz a legjobb pandúr?TV + Sztárok--Ian Somerhalder végleg elhagyja a Vámpírnaplók csapatát? http://www.life.hu/sztarok/20150902-ian-somerhalder-damon-salvatore-vegleg-elhagyja-a-vampirnaplok-csapatat.htmlA rajongók legnagyobb bánatára már nem sokáig láthatjuk a dögös színészt a sorozatban: úgy tűnik, hamarosan búcsút int Damon Salvatore szerepének.TV + Sztárok--Tom Hanks fia teljesen felszívódott – már keresik!http://www.life.hu/sztarok/20150902-tom-hanks-fia-chet-eltunt-a-nyilvanossag-elol-apja-mar-magannyomozoval-keresteti.htmlA 25 éves Chet Hanks a saját Instagram oldalára töltött fel egy fotót, amelyen az olvasható, hogy mostantól távol tartja magát a különböző közösségi portáloktól. Így is tett, és egy hónapja nem adott életjelet magáról.TV + SztárokAFPHetek óta zaklatják Völgyesi Gabithttp://www.life.hu/sztarok/20150828-hetek-ota-zaklatjak-volgyesi-gabit.htmlSokan tudják, hogy Völgyesi Gabi nemcsak a popszakmában vált sikeressé, de jogászként is megállja a helyét. Egyik visszautasított ügyfele azonban néhány hete zaklatni kezdte a szőke énekesnőt. TV + Sztárok--Kiderült! Íme, Magyarország kedvenc sorozatkaraktere - meglepő eredményhttp://www.life.hu/sztarok/20150827-kiderult-ki-magyarorszag-kedvenc-sorozatkaraktere-meglepo-eredmeny-joey-a-jobaratokbol.htmlArra kértünk benneteket, hogy szavazzatok, és döntsétek el ti, hogy ki a Magyarországon futó vagy futott sorozatok kedvenc karaktere. Meglepő eredmény született.TV + Sztárok--Puzsér Róbert: "Eladtam magam, akár egy sarki prosti" (18+)http://www.life.hu/sztarok/20150820-puszer-robert-a-kereskedelmi-televiziok-musorarol-es-azokban-valo-szerepeirol-beszel.htmlPuzsér Róbert kikelt magából. Durva véleményt fogalmazott meg a kereskedelmi tévékről, a műsorokról, a maga által vállalt szerepekről bennük. És még sok minden másról. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.