Alekosz édesanyjára emlékezik Baukó Éva

Forrás: Schumy Csaba -
édesanya halál Alekosz
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
VV Éva döbbenten értesült barátja, Alekosz édesanyjának haláláról. Vája asszony és közte meglepő volt a hasonlóság, talán ezért is került egykor oly közel a VV nyerteséhez.

Alekosz imádta az édesanyját, aki többször is feltűnt fia műsoraiban. A szókimondó, tűzrőlpattant asszonyság halála alaposan megrázta Alekoszt.

Forrás: Schumy Csaba

"Alekosz édesapjával beszéltem, ő csak annyit mondott, hogy Vája asszony súlyos betegségben hunyt el, de máshonnan úgy tudom, hogy rákos volt szegény. Alekosznak is írtam részvétüzenetet, de nem válaszolt, állítólag beszélni is alig tud, annyira összeomlott. Én nyáron voltam utóljára náluk, Váját már akkor is vékonynak találtam, de ő világéletében ilyen apró és törékeny volt. Nem láttam rajta, hogy bármi baja lenne. Nagyon sajnálom Alekoszt, imádta az anyukáját." - mondta a Life.hu-nak a halálhíren megdöbbent Éva, majd hozzátette:

"Alekosz az anyukáját mindig hozzám hasonlította, olyan nagyszájú asszony volt, mint én vagyok. Valószínűleg ezért is kerültünk a fiával ilyen közeli barátságba" - tette hozzá Éva, aki közösségi oldalán osztotta meg, hogy barátja édesanyja elhunyt.

Vája Gatiysz közösségi oldalát halála után férje kezeli, így kerülhetett ki ez a megrázó üzenet, több órával az asszony halála után, vasárnap délután.

majd pár órával később:

Sikerült Alekoszt telefonon elérünk, aki megköszönte a részvétnyilvánításunkat, de nem szeretett volna ebben a szomorú pillanatbana tragédiáról beszélni.

Vája asszony akkor tűnt fel a képernyőn, amikor fia beköltözött a VV luxusbörtönébe. A ValóVilág párbajain láthattuk, majd a fiának igyekezett feleséget találni az RTL KLUB Szerelem a legfelsőbb szinteken című produkciójában. Szerepe szerint a menyjelöltekhez intézett kínos kérdéseket, ám a végső döntés a párválasztásba nem az ő kezében volt. Fél évre rá Alekosz már a TV2 Összeesküvők című műsorában keresett párt magának, és úgy, mint a többi szereplő, a kedves mamát is magával vitte. Itt ismerhette meg jobban az ország a szókimondó Váját, aki viccesen kifejtette, hogy csak azért szerepel, hogy fiacskája ezt a játékot is megnyerje, és ő vásárolhasson magának egy hiper-szuper konyhát.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.