Galambos Lajos (zenész) fogda börtön Lagzi Lajcsi lopás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Vesztegetési ügyben indult nyomozás idén májusban Galambos Lajos, azaz Lagzi Lajcsi ellen, de a hatóság úgy döntött, lopás gyanújával őrizetbe veszik a zenészt, feleségét, illetve egy harmadik személyt is. 

Ahogy korábban már megírtuk, Kiss Z. Edward a Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az alábbi tájékoztatást adta az ügyben: "A Fejér Megyei Rendőr-főkapitányság büntetőeljárást folytat ismeretlen tettes ellen lopás és vesztegetés bűntett elkövetésének gyanúja miatt. A nyomozók 2015. szeptember 22-én a büntetőeljárás kapcsán egy 54 éves férfit és 49 éves mocsai nőt, valamint egy 39 éves táti lakost otthonukban elfogtak és előállítottak a főkapitányságra, ahol bűnügyi őrizetbe vették őket. A rendelkezésre álló adatok szerint a két férfi és egy nő a közműszolgáltatók mérőeszközeit kikerülve vették igénybe a szolgáltatásokat. A házkutatás és a kihallgatások jelenleg folyamatban vannak."

Forrás: Muzsika TV

A Life.hu kérésére Galambos Lajos ügyvédje, Dr. Berényi András elmondta: "Idén májusban indult nyomozás vesztegetési ügyben ügyfelem, Galambos Lajos ellen. A hatóság azonban úgy döntött, hogy ennek az ügynek a következménye a lopás, ami miatt Galambos Lajost, feleségét és egy harmadik személyt őrizetbe vettek, és ebben a pillanatban is a székesfehérvári fogdában vannak. A jogszabály tiltja, hogy a három előállított személy egy helyiségben tartózkodjon, így Lajcsi egyedül van, de a lehetőségekhez képest jól érzi magát. Lajcsi - és a másik két előállított személy - előzetes letartóztatását indítványozták, ez ügyben holnap, azaz csütörtök délelőtt hozzák meg a döntést. Lajcsi várja már a holnapi tárgyalást, ahol hosszasan beszámolhat róla, miért is nem megalapozott a lopás gyanuja. Lajcsi szerint személyes konfliktus állhat a háttérben, állítja, ő nem vesztegetett meg senkit. " - mondta Dr. Berényi.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.