Lagzi Lajcsi: "Egész máshogy jövök ki, mint ahogy bementem"

szabadulás Galambos Lajos interjú börtön Lagzi Lajcsi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A bíróság péntek délutáni döntése alapján a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenészt vasárnap reggel 8 órakor kiengedték az előzetes letartóztatásból. Rögtönzött sajtótájékoztatóján a Life.hu riporterének nyilatkozott.

"Itt nem a Galambos Lajcsi szupersztár volt, hanem a Galambos Lajos, akinek ugyanolyan eljárásban volt része, mint bármely más állampolgárnak" - mondta Lajcsi. Arra a kérdésre, van-e valami, amit másként csinálna utólag, azt felelte, igen, de nem ezzel az üggyel kapcsolatban. A fontossági sorrendek azonban átalakultak az életében. "A családi értékek, az értékrendek megváltoztak" - nyilatkozta.

A mulatós zenész, aki elzárása alatt 45 kilót fogyott, szep­tember 21-e óta volt rács mögött, vagyis 125 nap után térhet ma vissza a szeretteihez.

Így január 25-én már családi körben ünnepelheti az 55. születésnapját.

Lagzi Lajcsi szabadulásakor, 2016. január 24-én Fotó: Szabó Gábor - Origo

Úgy tudni, Galambos Lajos az ügyészséghez fordul, mert megkérdőjelezi az ellene folytatott eljárást. A Life.hu riporterének a helyszínen azt is elmondta, hogy

meghurcolták, ő ugyanis semmiben nem hibázott.

"A zoknimból varrtam alvószemüveget" - Lagzi Lajcsi kijött a börtönbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160124-galambos-lajos-lagzi-lajcsi-szabadlabon-van-kijott-a-bortonbol-a-mulatos-zenesz.htmlAhogy arról korábbana Life.hu beszámolt, a bíróság péntek délutáni döntése alapján a vesztegetéssel és lopással gyanúsított zenészt vasárnap reggel 8 órakor kiengedték az előzetes letartóztatásból. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoMost már biztos! Lajcsit holnap szabadlábra helyezik –Ügyvédje nyilatkozott a Life.hu-nakhttp://www.life.hu/sztarok/20160123-galambos-lajos-zenesz-ugyvedje-dr-frohlich-krisztian-megerositette-hogy-lajcsit-szabadlabra-helyezik.htmlGalambos Lajos ügyvédjét telefonon értük el. Dr. Fröhlich Krisztián megerősítette, hogy a zenész vasárnap már otthon ebédelhet. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo"Vasárnap reggel 8-kor elhagyhatja a celláját" - Lagzi Lajcsi holnap végre hazatérhet a családjáhozhttp://www.life.hu/sztarok/20160123-galambos-lajos-lagzi-lajcsi-holnap-vegre-hazaterhet-a-csaladjahoz-a-bortonbol.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, vasárnap reggel végre átölelheti családját a mulatószene koronázatlan királya, Lagzi Lajcsi.TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - Origo45 kilót fogyott a börtönben Lagzi Lajcsihttp://www.life.hu/sztarok/20160122-lagzi-lajcsi-45-kilot-fogyott-a-bortonben.htmlAhogy már írtunk róla, Galambos Lajos 4 hónapja nem láthatta feleségét, Bogit. A zenészt a börtönhónapok nagyon megviselik, amelynek látványos nyoma is van. TV + Sztárok--Galambos Lajcsi négy hónapja nem látta feleségéthttp://www.life.hu/csalad/20160121-galambos-lajcsi-zenes-aki-jelneleg-elozetes-letartoztatasban-van-negy-honapja-nem-latta-feleseget.htmlLajcsit a börtönben csak gyermekei látogathatják, Boglárkával a letartóztatása óta nem találkozhatott. Család--Lagzi Lajcsi: Nem leszek öngyilkoshttp://www.life.hu/news/20160115-galambos-lajos-soha-nem-tervezett-ongyilkossagot.htmlKicsit több, mint egy hét múlva kiderül, hogy meghosszabbítják-e Galambos Lajos előzetes letartóztatását. A zenész a börtönből üzent ügyvédjével. News--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.