Bochkor Gábor: "Olykor az sem baj, ha az érzelem, amit kiváltok a gyűlölet"

Fotó: Szabó Balázs [origo] -
Várkonyi Andrea Bochkor Gábor
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Több tucat cikk, még több poszt és annál is több komment. Bochkor Gábor az Önindítóban elhangzott véleménye mellett senki sem megy el közömbösen. Voltak, akik a rádiós mellé álltak, mások szerint meggondolatlanul mondta, amit mondott, és voltak akik csak bizonyos értelemben értettek vele egyet. De miként vélekedik maga az érintett? 

A rádióssal a Bors készített interjút. Bochkor úgy véli, kiragadtak egy-egy mondatot a szövegkörnyezetből, és sokan, akik nem is hallották az adást, most az alapján formálnak véleményt róla.

Fotó: Szabó Balázs [origo]

"Ez tipikusan az az eset, amikor teljesen önálló életet kezd élni egy mondat, és végül már semmi köze nincs ahhoz, amit az elhangzott, teljes szöveg jelentett. Tökéletesen vállalható, ami az adásban elhagyta a számat, hallgassák végig azt a részt! (...) Nemcsak a hízásról beszéltem, hanem a slamposságról, igénytelenségről is. Minderre gondoltam, amikor azt mondtam, hogy az a fél, aki elhagyja magát nem tiszteli annyira a párját, hogy megőrizze magát olyannak, amilyennek egymást megismerték. Ebből születtek aztán cikkek arról, hogy Bochkor megalázta a duci, kövér nőket" - magyarázta és hozzátette, a botrány nem izgatja, de az bántja, hogy mivel neki nincsen Facebook-oldala, így Andi (Várkonyi Andrea, a kedvese - a szerk.) kapott hideget meleget.

„Gábor néha nagyon eltúlozza a kijelentéseit"

A Life.hu a botrány kirobbanásakor Várkonyi Andit kérdezte, miként vélekedik párja kijelentéséről. „Egyetértek Gáborral, de azt tudni kell, hogy ő sokszor nagyon sarkítja a véleményét. Az túlzás, hogy azért, mert elhízik valaki, méltatlanná válik arra, hogy szeressék, ugyanakkor abban teljesen igaza van, hogy egy párkapcsolatban illik a másikat megtisztelni azzal, hogy vonzóan és ápoltan nézzünk ki. Az egyértelmű, hogy az évek során változunk, megjelennek apró ráncok, de ezeket leszámítva igyekezzünk megtartani azt a formánkat, amibe a kedvesünk beleszeretett. Természetesen nem azt mondom, hogy egy nőnek topmodellként kell kinéznie, és egy férfi legyen Arnold Schwarzenegger, csupán maradjunk igényesek magunkkal szemben" – nyilatkozta a TV2 arca.

"Egyébként a napokban összefutottam Sebestyén Balázzsal, mert közel lakunk egymáshoz, és kiderült, ő is hallotta, és a saját adásában megvédett. Szerinte semmi kivetnivaló nem volt abban, amit mondtam. Hiszek benne, hogy akkor tesszük jól a dolgunkat, ha érzelmeket váltunk ki a hallgatókból. Olykor az sem baj, ha ez az érzelem a gyűlölet" - folytatta a napilapnak Bochkor, aki az interjúban Pordán Petra távozásáról, az utódlás kérdéséről, és Andival való kapcsolatáról is mesélt.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.