II. Erzsébet brit királynő Katalin hercegné Vilmos herceg
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem időzhet tovább a királyi pár vidéki birtokukon, ugyanis Erzsébet királynő ezt nem nézi jó szemmel. Katalinnak és Vilmosnak így felfüggesztve a pihenést haza kellett térniük.

A hercegné egyre kevésbé törődik a tradíciókkal, és sokszor lemondja a hivatalos megjelenéseit. Legutóbb egy 115 éves hagyományt rúgott fel azzal, hogy nem jelent meg az írek nemzeti ünnepén, ami miatt sokan megorroltak rá. Most pedig családostól vonultak el a kíváncsi szemek elől. II. Erzsébet királynő ezt már nem hagyta szó nélkül.

Forrás: AFP/David Cheskin

Hiába szerette volna a pár a vidéki birtok nyugalmában tölteni az életét, a királynő megelégelte, hogy neki kell részt vennie a különböző eseményeken. Katalinnak és Vilmosnak nincs más választása, vissza kell térniük a palotába. Ez a lépés a kis György életében is változást hoz, hiszen eddig az Anmer Hall-i óvodába járt, de ezentúl abba a londoni intézménybe fog, ahová egykor apja is járt - írja a Daily Mail.

Öngyilkos akart lenni a Farm első párbajgyőztese, Dórahttp://www.life.hu/sztarok/20160329-a-farm-cimu-show-jatekosa-dora-ongyilkos-akart-lenni.htmlTöbb fontos embert is elveszített az életéből a háromgyermekes anyuka, aki a tragédiák miatt öngyilkos akart lenni. TV + SztárokOrigoCurtis minden héten megiszik egy üveg viszkithttp://www.life.hu/sztarok/20160329-curtis-zenesz-minden-heten-megiszik-egy-uveg-viszkit-edz-a-fesztivalszezonra.htmlA Life.hu riportere mikrofonvégre kapta a TV2 sztárját. Videónkban a fesztiválszezonról, a csajozásról, a közös tervekről és a gyermekáldásról faggattuk Curtist.TV + Sztárok--Kucsera Gábor: "Én nem vagyok erre ráparázva"http://www.life.hu/sztarok/20160329-kucsera-gabor-a-nagy-duettben-der-henivel-lesz-egy-parban-a-tv2-musoraban.htmlKucsera Gábor Dér Henivel lesz egy párban a Nagy Duettben, és ugyan nincs semmilyen zenei előképzettsége, nem parázik rá a dologra. Szívesen karaokézik, és esküvőkön is előszeretettel vállalja az énekes szerepét. Kétéves fia viszont nem annyira szereti a hangját. TV + Sztárok--Lajcsi: "Nem bujkálok. Tisztázom magam, aztán meglátom, veszem-e a kalapomat"http://www.life.hu/sztarok/20160329-lagzi-lajcsi-galambos-lajos-zenesz-nem-bujkal-tisztazza-magat-aztan-menne-kulfoldre.htmlHazatért családjával, de elképzelhető, hogy nem marad sokáig Magyarországon Lagzi Lajcsi. A zenész ugyanis nem biztos benne, hogy van maradása azon a helyen, ahol meghurcolták őt és a szeretteit.TV + SztárokOrigoGáspár Evelin is posztolt húsvétra: Lesd meg, hol pihenget most!http://www.life.hu/sztarok/20160328-gaspar-evelin-husvetkor-a-balatonnal-jart-es-posztolt-is-egy-kepet.htmlMíg Csobot Adél gömbölyödő pocakot, Dukai Regina nyuszifület, Zimány Linda pedig nyuszipopót posztolt, addig Baukó Éva kitette a melleit. Természetesen Aleska Diamond rajongói sem maradhattak üzenet nélkül, így a híresség küldött is egy méretes spárgát Instagram-követőinek. Kiszel Tünde pedig otthonába engedett betekintést.TV + Sztárok--"Ott nem szülünk, ahol Balázsék" - Istenes Bence keményen visszaszólt Sebestyén Balázsnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160328-istenes-bence-kemenyen-beszolt-sebestyen-balazsnak-egymasnak-feszultek-az-rtl-klub-szatrjai.htmlLapinformációk szerint a Gyertek át szombat este! című vetélkedőműsorban szólalkozott össze a két műsorvezető.TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.