Szulák Andrea és volt szerelme kínosan feszengtek a Nagy Duetten

Fotó: László Zsigmond/Life.hu -
Gyarmati Gábor Nagy Duett Szulák Andi Szulák Andrea
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tegnap este nem csak a Nagy Duett színpadon, a közönség soraiban is zajlottak az események.

Lapinformációk szerint ugyanis ott ült a nézőtéren Gyarmati Gábor, Szulák Andrea volt szerelme és gyermekének apja is. Gábor a produkciók alatt jól szórakozott, ám úgy tűnik, közte és a verseny zsűrijeként tevékenykedő színésznő között csak annyira rendeződött a viszony, amennyire kislányuk, Rozina miatt nagyon muszáj - írja a Blikk.

Szulák Andrea lánya tiszta anyja Fotó: László Zsigmond/Life.hu

A két felnőtt, akik között évekkel ezelőtt akkor még örökké tartó érzelemnek hitt szerelem dúlt, mostanra inkább úgy viselkedett egymással, mint az idegenek. Munkatársaink arra lettek figyelmesek, hogy amíg más hírességek vendégei a szünetekben vagy a műsor végén próbálnak egymással pár szót váltani, addig Gábor szinte rá sem nézve Andreára sietett ki a levegőre, a show végén pedig percekig hiába várt volt kedvesére a színpad mellett, ő úgy tett, mintha észre sem venné - írja a lap.

"Mintha nem is lett volna közük egymáshoz" - jegyezte meg az egyik vendég. Persze ez nem csoda, hiszen szep­temberben nem éppen békében váltak el egymástól tíz év után.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.