Vissza a csúcsra! Így változott át az évek alatt Britney Spears

siker idegösszeomlás visszatérés Britney Spears énekesnő változás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tinisztárként sikert sikerre halmozott, majd jött egy idegösszeomlás, ami után többen úgy vélték, hogy a popénekesnő karrierje és élete örökre befuccsolt. Britney-nek azonban sikerült újra visszakapaszkodnia.

Britney Spears mindössze 18 éves volt, amikor már az egész világon ismerték a nevét, hála az 1999-ben megjelent Baby One More Time című albumának, amely az egyik legkeresettebb, tizenéves által kiadott lemez lett.

Forrás: AFP/Brian Jones

Az énekesnő sikere töretlenül haladt előre, ám 2006 körül valami elszakadt benne: néhány magánéleti és szakmai válság után drogfüggősége miatt 2007-ben rehabilitációs kezelésen vett részt, majd egy nappal később kopaszra borotválta a fejét.

Forrás: AFP

Ezután folytatódtak a terápiái, ám igazán csak akkor látta be, hogy változtatnia kell, amikor elveszítette gyermekei felügyeleti jogát.

Forrás: Clasos.com/Www.Clasos.Com

Az igazi visszatérést a 2008-ban megjelent Circus című albuma hozta el számára, amellyel sikerült visszakapaszkodnia a csúcsra, majd zsűritag lett az amerikai X-factorban.

Forrás: AFP

A műsor alatt állítólag még depresszióval küzdött, ám idővel sikerült kimásznia a gödörből: ma már újra ugyanaz az életvidám lány, akit egy egész világ évtizedekkel ezelőtt megismert és megszeretett.

Az öt legszexibb klip Britney Spearstől

Az énekesnő már tizenévesen világsztárrá vált, és nem volt ember, aki ne imádta volna őt és a zenéjét. Ahogy teltek az évek, egyre nehezebben birkózott meg a hírnévvel, és karrierje egy időre lejtőre került. A Life.hu cikkéért kattints ide!

Csúnyán lehúzta Keira Knightley-t John Carney rendezőhttp://www.life.hu/sztarok/20160531-keira-knightley-szineszi-tehetseget-ocsarolta-john-carney-rendezo.htmlA Szerelemre hangszerelve rendezője a világhírű színésznő tehetségét firtatta egy nemrég adott interjújában. TV + Sztárok--Kínos! Élő adásban égett egy sort Berki Krisztiánhttp://www.life.hu/sztarok/20160602-berki-krisztian-musorvezeto-elo-adasban-egette-be-magat.htmlA műsorvezetőnek teljesen kiment a fejéből kedvese, Hódi Pamela fontos napja. Szerencsére még időben észbe kapott. TV + SztárokFotó: Marton Szilvia - OrigoGalambos Lajos: "A nyilvánosság fog megvédeni engem!"http://www.life.hu/sztarok/20160526-galambos-lajos-zenesz-elarulta-kit-tesz-felelosse-az-ellene-folyo-eljarasert.htmlA mulatós zenész saját bevallása szerint tudja, ki a felelős az ellene indult eljárásért, és nem fél elégtételt venni.TV + Sztárok--Így bolondozik együtt a Vajna házaspárhttp://www.life.hu/sztarok/20160525-andy-vajna-es-vajna-timea-igy-bolondozik-egyutt-foto.htmlRitka pillanatot tett közzé férjéről és magáról Vajna Tímea: nézd meg, hogyan bohóckodik a hétköznapokon Andy Vajna és Timi! TV + SztárokOrigoFellépése közben káromkodta el magát Adelehttp://www.life.hu/sztarok/20160527-adele-enekesno-eloadasa-kozben-karomkodta-el-magat-a-lisszaboni-koncertjen.htmlAz énekesnő koncert közben felejtette el a saját szerzeményének szövegét. TV + Sztárok--Szexuális zaklatás és bántalmazás: Elijah Wood kitálalt arról, mi folyik Hollywoodbanhttp://www.life.hu/sztarok/20160523-elijah-wood-szinesz-szerint-szexualisan-zaklatjak-es-bantalmazzak-a-fiatal-szineszeket.htmlA Gyűrűk Ura sztárja szerint a fiatal színészeket folyamatosan zaklatják a filmipar hatalommal teli "viperái." Elijah Wood szerint a helyzet azóta sem javult, hogy ő gyerekszínészből immár felnőtt sztár lett. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.