Vadon Jani Morning Show Barátok közt Kiss Ramóna Rákóczi Feri Sebestyén Balázs
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Kiss Ramónától az sem áll távol, ha nem szerepet kell játszania, hanem önmagát adnia. Ezúttal például rádiós műsorvezetőként próbálta ki magát.

A Barátok közt sztárja sok újdonságban vesz részt mostanában. Nemrég Amerikába utazott, hogy a tanulásra koncentráljon. Visszatérte után nem sokkal pedig egy újabb újdonságba vetette bele magát: rádiós műsorvezetőnek állt.

Forrás: Facebook/Morning Show

Nem is akárhol fogadta reggel a színésznő hangja a hallgatókat,

Rami a Morning Show csapatát erősíti, ráadásul Balázs helyett.

Vadon Jani és Rákóczi Feri mellett vezeti ezen a héten a reggeli műsort a színésznő, aki nem menekülhetett a faggatás elől, de nem is akart. Azonban még egy ilyen belevaló és vagány nőnél is vannak tabu témák, amiket nem érdemes feszegetni. Rami nem szívesen taglalja a magánéletét, de azt elmondta, ha szerelmes és van miről beszélni, akkor büszkén vállalja és akár mutogatja is kapcsolatát, de jelenleg nincs ilyenről szó!!

Szülinapos Andy Vajna: 72 éves lett!http://www.life.hu/sztarok/20160801-andy-vajna-augusztus-1en-72-eves-lett-fodraszkent-es-parokakeszitokent-kezdte-vajna-timi-ferje.htmlCsaládjával együtt 1956-ban hagyta el hazánkat Andy Vajna, aki soha nem vált egy Magyarországtól teljesen. Visszatért filmforgatásokra, ráadásul feleséget is itt talált magának, Vajna Timi személyében.TV + Sztárok--Színjáték csupán az X-Faktor válogatója? - Összeesküvés-elméletek az RTL tehetségkutatójárólhttp://www.life.hu/sztarok/20160801-osszeeskuves-elmeletek-az-rtl-tehetsegkutatojarol-az-x-faktorrol.htmlEgy amatőr énekes szerint az RTL Klub máris szerződött valakivel az élő show-kra, pedig még csak a válogatók folynak. A csatorna reagált. TV + SztárokOrigoDemi Moore újra szerelmes! Ő a színésznő hercegehttp://www.life.hu/sztarok/20160731-demi-moore-ujra-szerelmes-andras-yorki-herceg-az-udvarloja.htmlElképzelhető, hogy Demi Moore is beházasodik a királyi családba. András yorki herceg állítólag olyan szerelmes a színésznőbe, mint a nagyágyú. Demi pedig viszonozni látszik a férfi érzéseit.TV + SztárokOrigoPuzsér Róbert: "Ha másnak a gyereke hal meg, az természetesen a közvéleményre tartozik, az ő házasságának a válságát azonban mindenki tartsa tiszteletben" http://www.life.hu/sztarok/20160730-puzser-robert-posztolt-hajdu-peter-es-sarka-kata-hazassaganak-valsagarol.htmlAz elmúlt hét legmegdöbbentőbb sztárhíre kétségkívül az volt, hogy válságba került a Hajdú-Sarka házaspár kapcsolata. Hogy mi történt pontosan, csak ők tudják, annyi biztos, tényleg baj van, és nagy: pontosan akkora, hogy Kata már el is költözött közös otthonukból. A történtekhez természetesen Puzsér Róbert, Hajdú nagy ellenlábasa is hozzászólt: szinte már vártuk - a kritikusnak ugyanis mindenről van véleménye. TV + SztárokFotó: Zsigmond László/Life.huEmlékeztek még a Bestiákra? Így néznek ki most a magyar lánycsapat tagjaihttp://www.life.hu/sztarok/20160729-igy-neznek-ki-most-a-magyar-lanycsapat-tagjai.htmlA kilencvenes évek legendás magyar lánycsapata, a Bestiák tagjai rengeteg változáson mentek keresztül az utóbbi években. Mutatjuk! TV + SztárokOrigoHosszú Katinka remekül érzi magát az olimpiai falubanhttp://www.life.hu/sztarok/20160730-hosszu-katinka-nagyon-jol-erzi-magat-az-olimpiai-faluban.htmlSzivárgó csövek, kiálló vezetékek és bűz: nem is olyan rég ez fogadta a még teljesen meg sem nyitott olimpiai faluba látogatókat. Hosszú Katinka csütörtök reggel indult el az első magyar sportolói küldöttséggel, azonban a körülmények ellenére láthatóan jól érzi magát. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.