Rejtélyes kapcsolat fűzte össze Liz Taylort és Michael Jacksont

Forrás: AFP/Patrick Kovarik -
Liz Taylor Michael Jackson barátság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Fény derült azokra a titkokra, amelyek behálózták Liz Taylor és Michael Jackson legendás kapcsolatát.

„Olyanok voltak, mint két gyerek, akik lógnak a suliból, kajacsatákat vívnak, pletykálkodnak együtt. A színésznő és a legendás énekes barátsága több volt, mint azt sokan gondolták” – legalábbis erre világít rá egy nemrég megjelent könyv, amely szerint Michael Jackson és Elizabeth Taylor együtt élték át mindazt,

ami borongós gyermekkorukban nem adatott meg.

Forrás: AFP/Patrick Kovarik

A két sztárt húszéves barátság kötötte össze: 1984-ben ismerkedtek meg, és azonnal érezték, hogy ez egy életreszóló barátság lesz. Ehhez persze hozzájárult a gyötrelmes gyermekkoruk is: Jacko nyolcévesen már sztár volt, az apja pedig többször is bántalmazta, míg Liz 12 évesen lett ismert, és bár részeges apjáról ritkábban nyilatkozott,

őt is megviselték a korai évek.

Forrás: AFP/Jerome Delay

Jacko egyébként az énekesnő szeme színe miatt a Neverland birtok egyik szobáját lilára festtette, míg

Liz egyenesen Ázsiából hozatott az énekesnek egy elefántot.

„Valahol mélyen Michael Jacksonnak szüksége volt Liz Taylorra... annak ellenére, hogy nem igazán tudta, mit is akar tőle. Liz egyszerre volt istennő a sztárok és az anyák közt” – írja az Elizabeth és Michael című könyv szerzője, Donald Bogle, aki arról is írt, hogy Michael rengetegszer halmozta el gyémántokkal és ékszerekkel a nőt – számolt be a Daily Mail.

Majka kisfia végre összefuthatott a kedvencévelhttp://www.life.hu/sztarok/20160810-majka-kisfia-talalkozott-pogany-judittal.htmlMarián a gyerekek legtöbbjéhez hasonlóan imádja a meséket, most pedig óriási megtiszteltetésben részesülhetett: egyik kedvencének szinkronhangjával találkozhatott. TV + Sztárok--Michael Phelps: "Mindenki belepisil a medencébe"http://www.life.hu/sztarok/20160810-michael-phelps-mindenki-belepisil-a-medencebe.htmlA 21 aranyéremmel büszkélkedő amerikai úszóbajnok, Michael Phelps olykor nemcsak a remek teljesítményével, hanem megdöbbentő kijelentéseivel is sokkolja a világot. Legutóbb például elárulta a sajtónak a 12 000 kalóriát tartalmazó étrendjének titkát, most pedig arról beszélt, hogy mindenki a medencébe pisil. TV + Sztárok--Hoppá! Eva Longoria mókázása szebbé tette a napunkathttp://www.life.hu/sztarok/20160810-eva-longoria-mokazasa-tette-szebbe-a-napunkat.htmlA szépséges színésznő egy manapság már meglepő, és viccesen egyszerű szintre emelte a Snapchat dekorációkat: a videókban megszokott virágos grafikákat igazi virágokra cserélte. TV + Sztárok--Andy Vajna élete két nagy szerelme egy filmben- Dobó Kata és Vajna Timi együtt forgatnakhttp://www.life.hu/sztarok/20160810-nezd-meg-mit-es-kit-talaltunk-csupo-gabor-magyar-slagerekkel-megbolonditott-musicaleben.htmlA Duna-parton elszabadult a hangulat: július 11-én indult a hazai filmgyártás egyik nagy és különleges vállalkozása, amely egy már jól működő műfaj legjobb szakembereit hozza össze. A filmben pedig helyet kapott Andy Vajna volt, és jelenlegi kedvese is. TV + SztárokOrigoÍgy lubickolt a habokban Beyoncé családjahttp://www.life.hu/sztarok/20160802-beyonce-anyukaja-tina-knowles-leugrott-egy-luxusjachtrol.htmlBeyoncé a napokban a családjával vakációzott, ráadásul nem máshol kapcsolódtak ki, mint egy luxusjachton. A csodás hétvégén az énekesnő édesanyját és kislányát is lencsevégre kapták. TV + Sztárok--A köztévé fiatal műsorvezetője, Rátonyi Krisztina a kollégájába szeretett bele http://www.life.hu/sztarok/20160802-ratonyi-krisztina-a-kollegajaba-szeretett-bele.htmlAZ MTVA műsorvezetője, Rátonyi Krisztina egy éve szerelmes párjába, Csabába, akit egyébként a munkahelyén ismert meg. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.