Keresztes Ildikó kemény pofonokat ígér a TV2 új tehetségeinek

Fotó: Szabó Gábor/Origo -
TV2 Star Academy Keresztes Ildikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A TV2 új beköltözős tehetségkutatója, a Star Academy augusztus 27-én startol, a zsűrijében pedig ott ül majd Keresztes Ildikó is, aki úgy érzi, pszichológusként is segítenie kell az énekeseket, akik biztosan kapnak majd pofonokat a műsor ideje alatt.

Ősszel indul a TV2 új, realityelemekkel tarkított tehetségkutató műsora, a Star Academy, amely attól lesz különleges, hogy naponta jelentkezik: a hétvégenkénti élő versenyek mellett lesznek napi összefoglalók is arról, hogy a Star Academy házba összezárt énekesek miként élik mindennapjaikat, miként gyakorolnak, ismerkednek, netán veszekszenek

vagy épp szerelembe esnek egymással.

A Star Academy zsűrije: Vastag Csaba, Keresztes Ildikó, Pásztor Anna és Király Viktor Forrás: TV2

A tehetségkutatóban, egyaránt keresik és oktatják is a zsűritagok az énekeseket, Keresztes Ildikó szerint a szakmai alázat elsajátításához vezető úton

minden bizonnyal kapnak majd pofonokat az énekesek.

"Nem ez lesz az első ilyen feladatom, de rég nem csináltam már, így nagyon izgalmasnak tartottam. Pásztor Annával régóta jó a viszonyom, és örülök, hogy most lesz még egy nő a zsűriben, eddig egyedüli nőként küzdöttem három pasival" - mondta a Mokkában.

Hurrá! Lola férjhez ment - Nézd meg az esküvőjüket!http://www.life.hu/sztarok/20160811-lola-ferjhez-ment-szerelmehez-bencehez.htmlAz elmúlt években olyannyira nem kerülte el a feszültség Lola és párja kapcsolatát, hogy még a tervezett esküvőjüket is elhalasztották. Szerencsére ismét összejöttek, és egy hindu szertartás keretein belül örök hűséget fogadtak egymásnak.TV + Sztárok--Mit tennél, ha egyszer csak bekopogtatna az ajtódon a kedvenc sztárod? Selena Gomez megtettehttp://www.life.hu/sztarok/20160811-mit-tennel-ha-egyszer-csak-bekopogtatna-az-ajtodon-a-kedvenc-sztarod.htmlKöztudott, hogy Selena Gomez olykor elég jó fej sztárrá változik a rajongói kedvéért, egyszer például melltartó nélkül merészkedett közéjük. Most azonban egy nagyobb dolgot tett: egészen Ausztráliáig utazott, hogy meglepje a nagy valószínűséggel legnagyobb kedvelőjét. TV + SztárokAFPLeesett az állunk! Megtalálták Jim Carrey orosz hasonmásáthttp://www.life.hu/sztarok/20160810-ime-megtalaltak-jim-carrey-orosz-hasonmasat.html Nemrég a Redditen, majd a Twitteren kezdett terjedni egy kép egy orosz férfiról, aki megszólalásig hasonlít Jim Carreyre. Nem is csoda, hogy mindez óriási meghökkenést váltott ki a netezőkből, de még a színész is meglepődött. TV + Sztárok--Michael Phelps: "Mindenki belepisil a medencébe"http://www.life.hu/sztarok/20160810-michael-phelps-mindenki-belepisil-a-medencebe.htmlA 21 aranyéremmel büszkélkedő amerikai úszóbajnok, Michael Phelps olykor nemcsak a remek teljesítményével, hanem megdöbbentő kijelentéseivel is sokkolja a világot. Legutóbb például elárulta a sajtónak a 12 000 kalóriát tartalmazó étrendjének titkát, most pedig arról beszélt, hogy mindenki a medencébe pisil. TV + Sztárok--Esküvőre készült, most a könnyei potyognak Muri Enikőnekhttp://www.life.hu/sztarok/20160806-megsirattak-muri-enikot.htmlEgy igazán szívszorító történetet osztott meg közösségi oldalán Muri Enikő, nem is csoda, hogy meghatódott. Nézzétek csak! TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huBíró Ica: "Nem pazarlok időt az egyéjszakás kalandokra!"http://www.life.hu/sztarok/20160804-biro-ica-nem-pazarol-idot-az-egyejszakas-kalandokra.htmlA Metal Lady már évek óta küzd a devizahitelével, és úgy érzi, addig nem is tud beengedni egy férfit az életébe, amíg anyagi helyzete nem rendeződik. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.