színésznő Sztárban sztár Polyák Lilla
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Shakira bőrébe bújt, és igazi bombanő volt a Sztárban Sztár színpadán a magyar énekesnő. 

Lilla örült, hogy végre testhezálló feladatot kapott,és megmutathatta szexi oldalát is a műsorban. A mélyen dekoltált topban és a szük nadrágban remekül látszott az énekesnő formás alakja, akiről kedvese, Gömöri András Máté alig tudta levenni a szemét.

"Eddig ebben a szerepben éreztem magam a legjobban, a korábbiakkal nagyon megküzdöttem, mert annyira kevés volt a kapcsolódási pont. Shakira sokkal jellegzetesebb, és lehetett benne táncolni" - mesélte Lilla a Blikknek.

Lilla elmondta azt is, egyedül a sárral teli medencével akadt némi problémája. ,,Azzal a hittel másztam bele, hogy ez jól fog kinézni, aztán amikor visszanéztem, nem voltam teljesen elégedett azzal, amit láttam, de persze lehetett volna sokkal rosszabb is. Az kevésbé okozott nehézséget, hogy szexi legyek, ha valóban az volt, akkor örülök, hogy ez sikerült. A hétköznapokban nem öltözöm így, de egy nőnek jólesik olykor megmutatni, milyen nőies tud lenni. Máté azt mondta, hogy nagyon dögös voltam, és senki ne merészkedjen a közelembe" – mondta az énekesnő.

Hogy micsoda? Soma elkapná Evelin édesanyját ishttp://www.life.hu/sztarok/20160927-valovilag-vv-soma-elkapna-vv-evelin-edesanyjat-is.htmlMeghökkentő kijelentést tett VV Soma, miután megtudta, hogy Evelin mennyire hasonlít az édesanyjára. TV + SztárokOrigoJennifer Aniston felhúzta a nyúlcipőt: elmenekült Los Angelesbőlhttp://www.life.hu/sztarok/20160923-jennifer-aniston-elment-los-angelesbol-mindenki-angelina-jolie-valasa-miatt-faggatja.htmlA színésznőnek kicsit elege lett, ami nem is csoda: Brangelináék válása kapcsán ő is az újságírók kereszttüzébe került. TV + Sztárok--Bangó Margit Schmuck Andorral állt összehttp://www.life.hu/sztarok/20160927-bango-margit-hamarosan-50-eves-evfordulot-unnepel-joban-van-schmuck-andorral-a-szive-szerelme.htmlA színpadon hatalmas virágcsokorral lepte meg Schmuck Andor a művésznőt, akikről nem is tudtuk, milyen jó kapcsolatot ápolnak! Az ajándéknak ezen kívül más apropója is volt: Bangó Margit hamarosan kerek évfordulót ünnepel! Erről mesélt a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak. TV + SztárokOrigoMegszólalt a nő, akivel állítólag Brad Pitt csalta Jennifer Anistonthttp://www.life.hu/sztarok/20160926-megszolalt-a-modell-april-florio-akivel-allitolag-brad-pitt-csalta-jennifer-anistont.htmlBár most a Brangelina-válás van terítéken, előkerült egy nő, akivel egykor állítólag a filmsztár az előző feleségét, Jennifer Anistont csalta. TV + Sztárok--Meglepő képpel búcsúzott Király Linda a Sztárban Sztártól - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20160926-whitney-houston-keppel-koszoni-meg-a-rajongoknak-kiraly-linda-a-szavazatokat.htmlA legutóbbi adásban Linda Whitney Houstonként tündökölt a színpadon. Búcsúzóul egy, a sztárral készült közös képet posztolt az énekesnő. TV + Sztárok--Jövő héttől megszűnik a Star Academy napi adásahttp://www.life.hu/sztarok/20160926-megszunik-a-star-academy-napi-musora-csak-a-hetvegi-show-marad.htmlEzen a héten még minden nap nézhetik a rajongók a Star Academyt, jövő héttől viszont csak a szombati show marad - írja az Origo. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.