Nótár Mary megtörte a csendet: őszintén vallott küzdelmes időszakáról

betegség válság Nótár Mary pszichiáter
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Sokszor nem tudhatjuk, hogy a csillogás mögött milyen problémákkal kell megküzdeniük a hírességeknek, mint például Nótár Marynek. Az énekesnő most először és lehet, hogy utoljára vallott őszintén azokról a magánéleti és szakmai nehézségekről, amiken az elmúlt időszakban keresztülment.

Nehéz pillanatairól egy videóban számol be őszintén Nótár Mary, aki fontosnak tartotta, hogy rajongói értesüljenek arról, mik történtek vele mostanában. Az énekesnő szakmailag és a magánéletében is küzdelmes időszakon van túl.

Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

"El szerettem volna bújni a világ elől, sőt a világon sem szerettem volna lenni" – mondta az énekesnő, ebből érezhető, hogy valóban komoly problémákkal kellett szembenéznie. Egy beavatkozáson is átesett Nótár Mary: daganatot műtöttek ki belőle, amiről szerencsére kiderült, hogy jóindulatú, de ettől függetlenül az idegeskedés nagyon megviselte. Közben magánéleti válsággal is küzdött, amit nem a lehető legjobb módon próbált megoldani.

"Olyan eszközökhöz folyamodtam, amiket nagyon-nagyon megbántam, és mélységesen szégyellem magam"

– árulta el az énekesnő, aki pszichiáter segítségét kérte. "Megállapították, hogy ideg-összeroppanást kaptam, illetve pánikbeteg lettem" – vallotta be Nótár Mary, aki ma már teljesen jól van.

A Hooligans dobosa, Endi a piálásról és a bulizásról vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20160927-a-hooligans-dobosa-endi-a-pialasrol-es-a-bulizasrol-vallott-ha-nem-lennenek-zeneszek-alkoholistanak.htmlKét végén égetik a gyertyát: általában ezt gondolja mindenki a rocksztárokról, és a Hooligans dobosa úgy véli, ez így is van. Szerinte, ha nem lennének zenészek, akkor simán alkoholistának hívnák őket. TV + Sztárok--Ittasan borult az árokba autójával az X-Factor sztárjahttp://www.life.hu/sztarok/20160927-ittasan-borult-arokba-az-autojaval-az-amerikai-x-faktor-sztarja-freddy-parker.htmlNem ő az első, aki ittasan ül autóba, és balesetet okoz. Szerencséjére az amerikai X-Factor sztárja nem okozott senkinek sérülést, de így is kísérti a baleset.TV + SztárokOrigoBangó Margit Schmuck Andorral állt összehttp://www.life.hu/sztarok/20160927-bango-margit-hamarosan-50-eves-evfordulot-unnepel-joban-van-schmuck-andorral-a-szive-szerelme.htmlA színpadon hatalmas virágcsokorral lepte meg Schmuck Andor a művésznőt – nem is tudtuk róluk, hogy ilyen jó kapcsolatot ápolnak. Az ajándéknak más apropója is volt: Bangó Margit hamarosan kerek évfordulót ünnepel. Erről mesélt a Life.hu riporterének, Domszky Lászlónak. TV + SztárokOrigoSztárpasik, akik éjszakánként egy másik férfival bújnak ágyba http://www.life.hu/sztarok/20160923-dogosek-szexik-es-ferfiasak-megis-azonos-nemu-part-valasztottak-pelda-ricky-martin-1.htmlJóképűek, szexisek, és gazdagok - ha három szóban kellene jellemezni ezt az öt előadóművészt, talán ez lenne a legegyszerűbb megfogalmazás. Hiába azonban a több millió női rajongó, ezek a férfiszívek nem olvadnak meg egy-egy csinosabb pofi láttán. Összeszedtünk pár olyan művészt, aki a saját neméhez vonzódik, és ezt bátran fel is vállalja a nyilvánosság előtt. TV + Sztárok--BulvárRap: Istenes Bence elmondta, hogy ki a kedvencehttp://www.life.hu/sztarok/20160927-bulvarrap-hegyi-rolival-istenes-bence-musorvezeto-elmondta-hogy-ki-a-kedvence.htmlA Life.hu rappere most sem hagy titeket a legfrissebb sztárhírek nélkül. Ne maradjatok le! TV + Sztárok--Majka vadiúj tetoválásától elolvadsz!http://www.life.hu/sztarok/20160927-majka-zenesz-magara-tetovaltatta-fia-nevet.htmlÚjabb tetoválás díszeleg Majka testén, most azonban nem akármit varratott magára a rapper! TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.