Havas Henrik a Facebookon sértette meg Jollyt és Kis Grófót: "Két kövér roma"

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
Kis Grófo Havas Henrik Jolly
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Havas Henrik mostanában előszeretettel osztja meg hírességekről alkotott véleményét a Facebook-oldalán, sajátos stílusában persze. Ezúttal Kis Grófót és Jollyt sértette meg, nem is akárhogy! "Két kövér roma" – így nevezte Havas a zenészeket.

Havas Henrik szereti megbotránkoztatni az embereket, ő az, akit többnyire nem érdekel, ha másokat sért is nyers stílusa. A Facebook-oldalának elindulása óta a közösségi oldalon is kifejti időről időre a véleményét valakiről, ezúttal Kis Grófón és Jollyn volt a sor.

Havas Henrik sértő posztot írt Jollyról és Kis Grófóról Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Eredetileg egyébként arról írt volna a Tanár úr, hogy Fenyő Iván miként sértette meg posztjával Majkát és Kasza Tibit. Havas úgy fogalmazott, hogy a sztárok "összerúgták a port". Erről jutott eszébe másik két híresség, akik korábban szintén összevesztek, vagyis Jolly és Kis Grófo, akiket nem illetett szép jelzőkkel a Tanár úr, sőt, kifejezetten sértő volt.

"Az Arénát megtöltő két kövér roma, Jolly és Kis Grófo végre kibékült"

– írta a többi között posztjában, és itt még nem is állt meg. Kifejtette, hogy nincs baja a roma zenészekkel, például a Rolling Stonesból ismert Ronnie Wood "egészen jól nyomja", ám van különbség roma és roma között.

"Cigány és cigány közt is van különbség, és nemcsak kilóban"

– zárta posztját Havas Henrik, aki amellett, hogy sértő, úgy tűnik, a kilók megszállottja. Emlékezzünk csak vissza arra, amikor élő műsorban közölte egy éhségsztrájkolóval, hogy tulajdonképpen jót is tesz neki!

Íme, Havas Henrik teljes bejegyzése

"Azt mondja a szerkesztő, hogy Fenyő Iván összerúgta a port Kasza Tiborral, meg Majkával.

A színész szerint Majkának kigurult a traktorkerék a szájából, Kasza pedig, bár szépen fotózik, csak ne énekeljen.
Szóval: Majkát kedvelem, és bár néha nem bír magával, még mindig jobb, mint egy takonyzsúrfiú.
Kasza Tibivel dolgoztam együtt, nem egy Engelbert Humperdinck, de aki nem veszi észre benne a nagy adag öniróniát, annak lehet, hogy igaza van, de szerintem téved.
A mulatságos az, hogy a balhé egy Vekerdy Tamás-cikk miatt tört ki, és ez azért megnyugtat. Főleg, ha arra gondolok, hogy az Arénát megtöltő két kövér roma, Jolly és Kis Grófo végre kibékült. Feltételezem, nem egy Vekerdy-cikk miatt rúgták össze a port!
Egyébként – bár nem kedvelem a roma popot – szeretném leszögezni, hogy nem a cigány zenészekkel van bajom, mert ott van például a Rolling Stonesból Ronnie Wood, aki ugyan nem olyan szép, mint Jolly, de azért egészen jól nyomja.
Cigány és cigány közt is van különbség, és nemcsak kilóban!"

Részegen bulizott Nicole Kidman a Golden Globe-on: Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170118-nicole-kidman-sokat-ivott-a-golden-globe-galan.htmlNicole Kidman felöntött a garatra, ami meg is látszódott a színésznő viselkedésén. Kínos felvételek következnek... TV + Sztárok--Gönczi Gábor meghatóan nyilatkozott párjáról: ezt jelenti számára Ildihttp://www.life.hu/sztarok/20170118-gonczi-gabor-az-apasagrol-es-parjarol-nyilatkozott.htmlGönczi Gábor két hónapja lett édesapa, ami teljesen megváltoztatott mindent. A híradós szerint most kezdődött el igazából az élete, és ezt párjának, Ildinek köszönheti. Gábor megható szavakkal nyilatkozott szerelméről... TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoZámbó Krisztián a tévéből értesült édesapja tragédiájárólhttp://www.life.hu/sztarok/20170118-zambo-krisztian-a-tevebol-tudta-meg-hogy-jimmy-korhazba-kerult.html16 évvel ezelőtt az egész országot megrázta Jimmy váratlan tragédiája, de természetesen a családnak volt a legnehezebb feldolgozni a szörnyűséget. Zámbó Krisztián, Jimmy elsőszülött fia annak idején tévéből tudta meg, hogy apja kritikus állapotban kórházba került. TV + Sztárok--Nagy Alekosz mégsem vágyik más nőkre: őszinte vallomás! http://www.life.hu/sztarok/20170117-nagy-alekosz-vallomas-volt-menyasszonyat-szereti-a-sztar.htmlA sztár eddig nem reagált a szakításra, most viszont egy hosszabb posztot tett közzé a Facebook oldalán. TV + Sztárok--Végrendelkezett Lagzi Lajcsihttp://www.life.hu/sztarok/20170118-vegrendelkezett-lagzi-lajcsi-az-edes-eletben.htmlÜgyvédje, Berényi András tanácsára végrendelkezett Galambos Lajos. A jogi szakember azzal érvelt, bármikor, bárkivel történhet baleset vagy betegség, jobb, ha van egy papír. A felvetés először Lajcsit is meglepte, de aztán az Édes élet kameráinak kedvéért számba vette a dolgait. TV + SztárokOrigoEltitkolt sztárgyerekek, akiktől hangos volt a sajtó http://www.life.hu/sztarok/20170117-magyar-sztarok-akiknek-allitolag-van-egy-eltitkolt-gyermekuk-d-nagy-lajos.htmlSzáz éve még botrányosnak számított, ha valakinek házasságon kívül született gyermeke, ma már viszont sokkal lazábban kezeli ezt a közvélemény. A sztárok eltitkolt utódai azért manapság is megmozgatják az emberek fantáziáját. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.