20 évre is börtönbe kerülhet Csábi Bettina: adócsalás a vád

Forrás: Facebook/Dr Csábi Bettina -
Csábi Bettina börtön adócsalás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nincs még vége Csábi Bettina ügyének, bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják őt és 8 társát. Akár 20 évet is kaphat az egykori bokszvilágbajnok.

Csábi Bettina már régóta nem a sportban elért sikereivel szerepel az újságok címlapján, sokkal inkább az adócsalási ügyével. Az egykori profi bokszvilágbajnokot ugyanis bűnszervezetben elkövetett adócsalással vádolják. Az ügye már évek óta húzódik, ítélet még most sem született, de a tét nem kicsi.

Akár 20 évre is börtönbe kerülhet a kétgyermekes anyuka.

Adócsalással vádolják Csábi Bettinát Forrás: Facebook/Dr Csábi Bettina

Rajta kívül még 8 vádlottja van az ügynek, mindegyikükre szabadságvesztés kiszabását kérte az ügyészség. A vádirat szerint gabonával trükköztek a vádlottak: egy bajai cég több ezer tonna gabonát hozott be Romániából, amit a papírok szerint Szlovákiában értékesítették. Valójában azonban a gabonát Magyarországon adták el, áfát viszont nem fizettek – írja a Blikk. Csábi Bettina egy korábbi tárgyalásán azt mondta, neki erről nem volt tudomása.

Tőle a vádhatóság 147 millió forint, volt férjétől 315 millió, a többi 7 vádlottól összesen 2 milliárd 510 millió forint vagyonelkobzást kezdeményezett.

Tényleg az ATV-nél folytatja Sváby András: Hajdú Péter gyártja majd a műsoráthttp://www.life.hu/sztarok/20170201-svaby-andras-az-atv-hez-igazol-hajdu-peter-gyartja-majd-a-musort.htmlIgaznak bizonyultak a Sváby András visszatérésével kapcsolatos híresztelések. A tévés valóban az ATV-nél folytatja 10 éve abbahagyott pályafutását, ráadásul Hajdú Péter cége gyártja majd a műsorát.TV + SztárokFotó: Hámori Zsófia/Life.huBerki Krisztián mindent bevallott: "Tisztán nincs esélyed a nagyok között"http://www.life.hu/sztarok/20170131-berki-krisztian-bevallotta-hogy-szteroidokat-hasznal-testepiteshez.htmlBerki Krisztián a Sláger FM reggeli műsorában vallotta be, hogy szteroidokat használ a testépítéshez. TV + SztárokOrigoBetörtek Rékasi Károly és Pikali Gerda otthonába http://www.life.hu/sztarok/20170201-betortek-rekasi-karoly-es-pikali-gerda-csepeli-otthonaba.htmlAz ablakon keresztül mászott be a betörő Rékasi Károly és Pikali Gerda otthonába. Sok pénzt és ékszereket vitt el. TV + SztárokFotó: Szabó Gábor - OrigoPolyák Lilla és szerelme most ünneplik első évfordulójukathttp://www.life.hu/sztarok/20170131-polyak-lilla-elso-evfordulojat-unnepli-kedvesevel.htmlHatalmas örömhírt tett közzé Polyák Lilla a közösségi oldalán. Elárulta, hogy most ünneplik kedvesével az első évfordulójukat. TV + SztárokOrigoHajas Lacitól kapja a fizetését a feleségehttp://www.life.hu/sztarok/20170131-hajas-laci-fizetest-ad-a-felesegenek.htmlHajas Laci felesége, Judit sokáig nem dolgozott, de ebből náluk nem volt probléma: a fodrász szerint az a munka is ugyanúgy becsülendő, amit egy nő otthon elvégez. Ma már van munkahelye Juditnak, de a férjétől kapja a fizetését. TV + Sztárok--Selena Gomez felvállalta kapcsolatát a The Weeknd énekesével!http://www.life.hu/sztarok/20170131-selena-gomez-felvallalta-kapcsolatat-the-weeknddel.htmlPaparazzók fotózták le először Selena Gomezt és a The Weeknd énekesét, ahogy romantikáznak hetekkel ezelőtt. Az énekesnő a minap Instagramon is felvállalta kapcsolatukat, nem mintha lenne értelme tagadni. TV + SztárokAFP

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.