Majka nagyot csalódott a Fonogram-díjban

Fotó: Mudra László - Origo -
törés Majka Fonogram-díj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Majka hatalmas büszkeséggel vette át élete első Fonogram-díját, ám nem az volt aznap az egyetlen, amit nyert. Sajnos nagyot csalódott, miközben az ereklyét szorongatta, a festék ugyanis lemállott róla.

Kiskorában tátott szájjal figyelte, hogyan veszik át a nagyok a hatalmas elismerést, és Majka arról álmodozott, hogy egyszer ő is ott állhat a díjazottak között. Nagyon izgatott volt tehát, amikor átvehette élete első elismerését, a Fonoram-díjat 2005-ben. Aznap azonban nem ez volt az egyetlen kitüntetés, amit kapott. Egész este az ereklyéit szorongatta, ezután jött el a nagy törés, ami megváltoztatta az ilyen jutalmakhoz fűződő viszonyát. A Fonogram-díj ugyanis gyakorlatilag beleolvadt a kezébe.

Majka számára nagy csalódás volt a Fonogram-díj Fotó: Mudra László - Origo

"Képzeljétek el, hogy volt egy törés az életemben, amikor megkaptam a Fonogram-díjat, kaptam egy másik díjat is aznap este, a fellegekben jártam. Amikor vittem haza a Fonogramot, mire hazaértem, lemállott a fújós festék, teljesen befogta a kezemet.

Akkor volt a törés, hogy tényleg, ez a díj, hogy be van fújva arannyal, és mire hazaérek, lemállik, és ezt akartam gyerekkorom óta?

Nyilván ez nem von le az érdemeiből, de mégis. Azóta ezeket a díjakat nem is nagyon gyűjtöm, nekem nincs vitrinem" – mesélte a Mokkában Majka, aki azóta már rengeteg elismerést vihetett haza.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.