A rendőrség kísérte be a bíróságra Kállay-Saunders Andrást

Fotó: Margitay Klára/Life.hu -
rendőrség bíróság Kállay-Saunders András
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Súlyos testi sértéssel vádolják Kállay-Saunders Andrást, ügye már régóta húzódik. Ítéletet most sem hoztak, mivel Kállay nem jelent meg a tárgyaláson. A rendőrség ment érte.

Kállay-Saunders Andrást súlyos testi sértéssel vádolják, és még mindig nem sikerült lezárni ezt az ügyet. Az énekes ugyanis nem jelent meg a tárgyalásán. Ügyvédje sem tudta, mi lehet vele. "Kicsöng a mobilja, de nem veszi fel. Nem tudom, mi lehet a védencemmel" – mondta dr. Magyar György.

Kállay-Saunders Andrást elővezették Fotó: Margitay Klára/Life.hu

A bíró egy fél órát volt hajlandó várakozni, ezután a hatóság segítségét kérte. Kállay-Saunders András rendőri kísérettel érkezett meg a terembe.

"A bíróság megállapítja, hogy 10 óra 20 perckor az elsőrendű vádlottat a hatodik kerületi rendőrség előállította.

Az elővezetési alapdíj 9240 forint, amelyet csekken kell befizetni" – idézte a Blikk dr. Kovács József tanácsvezető bírót. Az énekes torokgyulladással magyarázta távolmaradását. "Nem kaptam értesítést a tárgyalásról, és lebetegedtem. Vírusos torokgyulladásom van, most is tele vagyok antibiotikummal.

Éjszaka képtelen voltam pihenni, reggel viszont olyan mélyen aludtam, hogy a telefont sem hallottam"

– mondta Kállay, akit csak a rendőrök ébresztettek fel. "A két rendőr rendes, kifejezetten kedves volt velem. Az út alatt zenéről is elbeszélgettünk" – mesélte a zenész.

Lagzi Lajcsi helikopterleszállót építtet birtokárahttp://www.life.hu/sztarok/20170303-lagzi-lajcsi-helikopterleszallot-epittet.htmlLagzi Lajcsi birtokának értékét szeretné növelni, ezért kezdett újabb építkezésbe. Már a szomszédok is látják a munka eredményét, hiszen a birtoka melletti szántót körbekeríti, de ez csak az első lépés afelé, amit igazán szeretne: helikopterleszállót épít.TV + SztárokOrigoHajdú Péter új barátnője, Eszter megszólalthttp://www.life.hu/sztarok/20170303-hajdu-uj-baratnoje-ezt-gondolja-sarka-katarol.htmlHajdú Péter eddig a válása miatt került naponta címlapra, ezúttal viszont új kedvese kapcsán érdeklődik utána a sajtó. Eszterrel a Fonogram-díjátadón jelentek meg először nyilvánosan. Péter szerint a fiatal lány jól vette az első akadályt, igazi mélyvíz volt számára a szereplés, de büszke kedvesére, amiért ilyen ügyesen helytállt. TV + Sztárok--Megvan Gundel Takács Gábor utódja: Héder Barna maradt talponhttp://www.life.hu/sztarok/20170303-heder-barna-lett-gundel-takacs-gabor-utodja.htmlLapinformációk szerint már Héder Barna vezetésével forgatják a Duna TV vetélkedőjének, a Maradj Talpon! című műsornak az új részeit. TV + Sztárok--Hoppá! Mellbimbót villantott Hajdú Péter új kedvese, Eszterhttp://www.life.hu/sztarok/20170303-hajdu-peter-baratnoje-bimbot-villantott-a-fonogramon.htmlAhogy arról korábban a Life.hu beszámolt, szerdán este nyilvánosan is megjelent kedvesével Hajdú Péter. Eszter bemutatkozása jól sikerült, abszolút ellopták a show-t, egyvalamire azonban csak most derült fény. TV + Sztárok--VV Soma zenei karrierbe kezd a nyereményébőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170302-vv-soma-a-vv8-nyertese-nem-kolti-a-penzet.htmlVV Soma a VV8 nyerteseként 36 millió forint tulajdonosa lett. Megkapta az első utalást, ami 6 millió forintot jelentett. De hogy miért nem költi, valamint hogy milyen befektetésekkel zaklatják nap mint nap, a videóban elmondta. TV + SztárokOrigoGájer Bálintot a tehetetlenség dühíti a legjobban http://www.life.hu/sztarok/20170302-gajer-balint-elmeselte-hogy-mitol-szokott-gyakran-kiborulni.htmlA Life.hu riportere, Domszky László sok mindenről kérdezte Gájer Bálint énekest a Fonogram díjátadon. A többi között arról is szó esett, hogy mivel lehet igazán kiborítani a mindig hidegvérű férfit. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.