Nótár Mary
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nótár Mary ügye egyre súlyosabb információkat hoz felszínre: menedzsere állítja, hogy Mary leszbikus, és sosem volt terhes. A sztár tagadja a vádakat, sőt állítja, minden, amit mondott, igaz, még poligráfos vizsgálat alá is vetette magát, amelynek eredményét kizárólag a Life.hu riporterével osztotta meg. Exkluzív interjú az énekesnővel.

Azt állítja a korábbi menedzsered, hogy azért romlott meg a kapcsolatotok, mert szerelmes lettél egy nőbe... Igaz ez?

Ezt maximálisan cáfolnám. Több éve tart már ez az állapot. A szakmai kapcsolatunk akkor romlott meg, amikor rájöttem, hogy súlyos milliókkal károsítottak meg engem. Nagyon sok pénzt invesztáltam bele a saját videoklipembe, a saját projektjeimbe, ám az ezekből származó bevételekből semmit sem kaptam. Ezek a gondok nagyjából három évvel ezelőtt kezdődtek. Ezek után az akkori ügyvédemmel írattam egy új, korrekt szerződést, amivel elmentem hozzájuk. Ez szeptember 9-én történt. Nem voltak hajlandóak az együttműködésre,

megráncigáltak, bezárva tartottak, pszichikai terrorral akartak hatni rám.

Arról, hogy megrángattak, még látleletet is vetettem, ami alapján rendőrségi feljelentést tettem. Per lett az ügyből.

Nótár Mary azt állította, menedzsere miatt vetélt el Fotó: Hámori Zsófia/Life.hu

Az az állítás akkor hamis, hogy az egykori menedzsered tanúk előtt kitessékelt téged?

Ez nem igaz. Az ügy azóta is az ügyészségen van. Hamis tanúkat sorakoztatott fel, holott a zenekarom négy tagja velem volt, és mindent bizonyítani tudnak. Épp koncertre indultunk. Ők még a rendőrséget is hívni akarták.

Mi a helyzet az álterhességgel? Ez az állításuk igaz?

Ezt is cáfolnám, mint ahogy azt is, hogy azt nyilatkozta és állította a bíróságon, hogy én a sejtjeimet béranya által akartam kihordatni. Ilyen sem történt soha, nem hazudok, igazolni tudom.

Hazugság, hogy akár álhasat is felkötöttél volna, hogy álterhességet imitálj?

Igen, ez is hazugság.

Drogozol?

Négy hónapig voltam padlón, de ezen már túltettem magam. Azóta jól vagyok, kiegyensúlyozott vagyok. Mióta nem dolgozom velük együtt, teljesen rendben vagyok. De ha az állításai igazak is lennének, sem lenne hozzá semmi köze. Csak azért támad, hogy elterelje a figyelmet a saját szennyeséről.

Sosem fogadtam béranyát, és sosem akartam álhasat felkötni magamnak.

Bizonyítékaim is vannak.

Csaknem félmilliót kaszál szilveszterkor Nótár Mary Forrás: Facebook/Nótár Mary

Akkor mégis miért haragudott meg ennyire, hogy képes ilyeneket állítani rólad?

Újra akartam szerződni, új szerződést írattam, ahogy már említettem, ezért mentem át hozzá szeptember 9-én. Ehelyett megfenyegettek, megrángattak, nem engedtek ki negyedórán át a házukból. Ekkor döntöttem úgy, hogy felbontom velük a szerződést. Ebben az egyik legjobb ügyvédi iroda volt segítségemre. Ezek után elmentem a rendőrségre is feljelentést tenni. Én voltam az, aki véget vetett ennek, én mondtam ki, hogy már nem érdekel, bármit is tesznek.

Mit szeretnél, mi legyen az ügy vége?

Az az igazság, hogy én csupán békét szeretnék. Annyit szeretnék, hogy vége legyen ennek az egésznek. Ők menjenek jobbra, én pedig balra. Én sosem voltam a bíróságon, sosem küldtem sajtóst, ő mégis azt állítja, az ő presztízse sérült. Ha már itt tartunk, az enyém is. Azt szeretném, hogy hagyjuk egymást békén, majd a bíróság eldönti, kinek van igaza. Egy biztos, amit ő szeretne, hogy nagy nyilvánosság előtt kérjek bocsánatot tőle, kijelentem, hogy soha nem fog megtörténni, mivel nem állítok valótlant. LL Juniorral szemben is kiderült, hogy nekem volt igazam.

Önszántamból poligráfos vizsgálat alá is vetettem magam,

derüljön ki így is, hogy igazat mondok.

Nótár Mary Forrás: Life.hu

Zavar, hogy leszbikusnak vagy most kikiáltva?

Nevetségesnek tartom ezt. Nyilván nagyon zavarja az egykori menedzseremet, hogy otthagytam őket, és egyedül is képes vagyok érvényesülni. Egy 19 éves lánnyal hoztak hírbe, akiről azt állítja, hogy elcsábítottam.

Ő a legjobb barátnőm, olyan, mintha a húgom lenne.

Együtt dolgozunk, ő vezeti a szervezőirodámat is. Nyilván ez hatalmas szálka az egykori menedzsmentem szemében, és így akarnak bosszút állni. Berágtak, hogy egy 19 éves lány is el tudja látni azokat a munkákat, amiket eddig ők intéztek. De ha így is lenne, hogy vele vagyok, akkor sem lenne ehhez semmi köze senkinek. Tisztességes, becsületes embernek tartom magam, aki szerintem nem végzi rosszul a dolgát. Saját műsorom van, aminek mi vagyunk a producerei és gyártói is, együttműködöm nagyon korrekt tévés kollégákkal. Ezt mind egyedül értük el. Nagy valószínűséggel ez is zavarja őket, hogy elestek egy nagyobb bevételtől.

Szeretnél gyereket, vagy sem?

A későbbiek folyamán igen, de egyelőre nem tervezem. Ennek pedig egészségügyi okai vannak.

Most 100 százalékosan a munka létezik számomra.

Tökéletesen jól érzem magam, komfortos minden.

Nem félsz, hogy a botrányok miatt a karriereden csorba esik?

Nem félek, mert hiszek abban, hogy a normális, ép eszű emberek látják, hogy mire megy ki a dolog. Azt mondom:

lehetek én a bohóc, de enyém a cirkusz!

Nótár Mary korábbi menedzsere reagált a művésznő állításaira. Állítja, per tárgya az álterhesség és a vetélés is, amely nem része annak a bizonyos poligráfos vizsgálatnak, amit Mary megmutatott. Úgy véli, a művésznőnek orvosi papírokkal kéne igazolnia, hogy terhes volt és elvetélt.

Mary átküldte a poligráfos vizsgálat eredményét:

/1704/N_t_r2017413115950

Exkluzív! Interjú Nótár Mary volt menedzserével

A napokban robbant a hír: Nótár Mary nem is volt rákos, sőt terhes sem. A valóság az, hogy a fiatal énekesnő a saját neméhez vonzódik, és ugyan szeretett volna gyermeket, de azt valaki más hordta volna ki helyette – legalábbis ezt állította a bíróságon Nótár Mary egykori menedzsere, Lakatos Róbert.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.