Exek az édenben: Bíró Franciskát nem először láthatjuk a képernyőn

Exek az Édenben
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nem kellett sokat várni arra, konkrétan semennyit, hogy az Exek az édenben című műsorban feltűnjön egy ismerős arc. Bíró Franciska az RTL Klub Vigyél el! című műsorában is megcsillogtatta képességeit fizikai adottságait. 

Bár a Vigyél el!-ben párra talált Bíró Franci, nem alakultak túl jól a dolgai. Az első randin kiderült, választottja, Gábor vőlegény, amiről az elfelejtett szólni. Szakítottak, de a fiú tovább erősködött, így az akkori hírek szerint kapcsolatban is voltak egymással. Valameddig. Ha jól emlékszünk, a szakításról már nem számolt be a csatorna, a pár pedig teljesen feledésbe merült.

Franci és Gábor a Vigyél el!-ben Forrás: RTL Klub

A modellként és hostessként dolgozó lány azonban úgy tűnik, szívesen mutogatja magát a stúdión kívül is, most a festői Balin újra párt keres. Azt mondja, férfit akar, és nem „kisfiút" (egyébként Vigyél el! Gábor is közel 20 évvel idősebb volt nála), de állítja, a valóságshow-ban nem fog szexelni.

Exek az édenben, Franciska Forrás: Viasat3

Tóth Gabi rajongói kiakadtak, hogy szakított Trap kapitánnyalhttp://www.life.hu/sztarok/20170419-toth-gabi-rajongoi-kiakadtak-hogy-az-enekesno-szakitott-trap-kapitannyal.htmlHúsvétvasárnap röppent fel a hír, hogy Tóth Gabi és Trap kapitány kapcsolatának vége. Az énekesnő és exe később videóüzenetben kommentálta a hírt. A rajongóknak azonban nem tetszik, hogy Gabi ismét szingli, sőt... TV + SztárokOrigoKommentelők kötöttek bele Lilubahttp://www.life.hu/sztarok/20170419-kommentelok-kotottek-bele-liluba-posztja-miatt.htmlLilu Orlandóban a Sea Worldben nézelődött, és ezt ki is posztolta az Instagramjára. "Teljesen visszaváltoztam gyerekké...és olyan jó...." – írta, többen azonban belekötöttek a bejegyzésébe. TV + SztárokOrigoA Nagy Duett: Vincze Lillának és Apáti Bencének véget ért a műsorhttp://www.life.hu/sztarok/20170416-a-nagy-duett-kiesoi-vincze-lilla-es-apati-bence.htmlA Nagy Duett idei 3. élő adásában a zsűri szinte minden produkciót imádott. De valakiknek most is menniük kellett, mégpedig Vincze Lillának és Apáti Bencének. TV + SztárokOrigoA Nagy Duett: Kasza Tibi hipochondiájáról vallotthttp://www.life.hu/sztarok/20170416-kasza-tibi-hipochondiajarol-vallott-a-nagy-duettben.htmlA Beatles Can't Buy Me Love című slágerét adta elő Sági Szilárd és Völgyesi Gabi a vasárnapi A Nagy Duettben. Bár Szilárdon látszott a félelem a magasság miatt, produkciójuk értékéből ez nem vont le semmit, 26 pontot kaptak.TV + Sztárok--Ennyit kereshet a Reggeliben Alföldi Róbert és Stohl Andráshttp://www.life.hu/sztarok/20170416-ennyit-kereshet-a-reggeliben-alfoldi-robert-es-stohl-andras-szineszek.htmlAhogy írtunk is róla, az RTL Klub újrainduló Reggeli című műsorát Peller Anna és férje, valamint Alföldi Róbert és Stohl András is vezeti majd. A Pénzcentrum utánajárt, nagyjából mekkora fizetésre számíthatnak. TV + Sztárok--Megható bejegyzéssel lepte meg magyar rajongóját az elhunyt Bud Spencerhttp://www.life.hu/sztarok/20170416-meghato-husveti-jokivansaggal-lepte-meg-magyar-rajongojat-az-elhunyt-bud-spencer.htmlMicsoda meglepetés. Bud Spencer hivatalos Facebook-oldala szombaton magyar rajongója, Török Szabolcs fotómontázsával kívánt boldog ünnepeket és szép hétvégét a követőknek. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.