Mészáros Árpád Zsolt
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elaludt, ezért a váltójának kellett beugrani Mészáros Árpád Zsolt helyett a szombat esti Nők az idegösszeomlás szélén című darabban. A színészt nem érték el a kollégái, már a budai Átrium Színházban kellett volna lennie, ám egy öltözőben szunyókált az Operettszínházban. 

"Erre az előadásra illik fél hatig beérni, mert hattól már mikroportos beállás van. Ha késik az illető, azt jelezni kell. Mivel MÁZS korábban már tűnt el így egyszer a saját meghirdetett koncertje előtt, az ügyelő és a többi szereplő azonnal hívogatni kezdte, mindhiába. Végül az volt a szerencse, hogy a váltótársa, Pesák Ádám, aki egyébként Janza Kata szerelme, elkísérte a színésznőt az előadásra, így gyosan meg tudták oldani a kialakult helyzetet. MÁZS-ra egyébként nem sokkal a kezdés előtt bukkantak rá színészek, a pletyka szerint állítólag az egyik üres öltözőben durmolt” – mesélte egy bennfentes a Blikknek.

Forrás: RTLKLUB

Lőrinczy György, a Budapesti Operettszínház főigazgatója is nyilatkozott az ügyben. Elmondta, hogy valóban volt szombaton egy ilyen eset, amelynek lesz is következménye. Ez általában írásbeli fegyelmi vagy gázsimegvonás szokott lenni.

"Részleteket egyelőre nem tudok, hétfő délelőttig ugyanis külföldön voltam, de természetesen meg fogom hallgatni MÁZS magyarázatát, mielőtt megszületik a döntés. Az ügyelő tett erről egy jelentést, ahogy ezt ilyenkor kötelező. Tény, hogy MÁZS-nak nagyon intenzív időszaka van most, több darabban is játszik, már próbálja A Notre Dame-i toronyőrt, amelyet nyáron mutatunk be a Szegedi Szabadtéri Játékokon. Mostanában nem volt hasonló ügye, így valószínűleg egy írásbeli figyelmeztetéssel megússza. De azt is hozzá kell tenni, hogy ez legjobban a színészeknek fáj ilyenkor, hiszen ők a nézőkért élnek, akiket ezzel cserben hagyott" – mondta el.

A lap kereste Mészáros Árpád Zsoltot, de a telefonja ki volt kapcsolva.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.