Bebizonyosodott: Vastag Csaba és Görgényi Fruzsina együtt vannak

2017.06.09. 06:57

Az Abigél színházi előadása után látták együtt az énekest és a színésznőt. Kézen fogva távoztak.

Az előadást követően, miután legördült a függöny és a zsúfolásig megtelt nézőtér kiürült, egyszer csak Vastag Csaba tűnt fel a művelődési központban. Befelé sietett, a színészöltözők felé vette az irányt. Néhány perccel később Görgényi Fruzsina kezét fogva bukkant fel. Mindketten széles mosollyal az arcukon, sietve távoztak. Fruzsi, arcán még a színpadi sminkkel, de már civil ruhában sietett párja mellett a kijárat felé. Arcáról sugárzott a boldogság. Mindez a pillanat törtrésze alatt játszódott le - írja a Bors. A lapnak Fruzsi másnap megerősítette azt, amit eddig is pletykáltak.

Vastag CsabaFotó: Polyák Attila - Origo

„Igen, együtt vagyunk, Csaba eljött értem az előadás után” – mondta a színésznő, aki azonban bővebben nem akart beszélni a kapcsolatukról, és az énekes sem nyilatkozott a magánéletéről. 

Vastag CsabaGörgényi Fruzsina