Ejha! Ennyi pénzt vitt el a NAV Győzike széfjéből

2017.06.13. 05:51

Győzike közel kétszázmilliós örökségét vitte el a NAV az énekes, műsorvezető széfjéből.

Azt már tudjuk, hogy Győzike ellen költségvetési csalás és sikkasztás miatt nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV). Tavasszal tartottak is nála házkutatást, a Blikk pedig úgy tudja, hogy múlt héten egy belvárosi bankból is elvitt az adóhatóság 194 millió forintot.

"Az nem az én pénzem volt" – állítja Gáspár. "A nagymamámtól nagyon sok pénzt kaptam korábban. 2004-ben 136 millió forintot adott nekem. Ez neki nem volt nagy összeg, ő nagyon gazdag volt. Többek közt ezt a pénzt is egyszer már elvitték a NAV-osok, még 2011-ben, amikor adócsalással vádoltak minket Beával. Sokáig zárolva volt a pénz, aztán amikor visszakaptuk, akkor úgy döntöttem, hogy nekem ez nem kell, a lányaimnak adtam, és még kiegészítettem. Két éve 97 milliót kapott Evelin, és ugyanennyit Virág, ez volt a pesti széfben elzárva" – magyarázta.

Fotó: Polyák Attila - Origo

Győzike továbbra is azt állítja, hogy mivel sem a pénz, sem a fiók nem az ő nevén volt, ezért jogtalanul vitték el a hatalmas összeget. "Azt akarják bebizonyítani, hogy én írtam alá Evelin helyett a papírt. Ezért most igazságügyi írásszakértőt rendelnek majd ki."

GyőzikeGáspár GyőzőNAV