Lionel Messi megnősült

Forrás: AFP/Eitan Abramovich -
Lionel Messi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Lionel Messi pénteken feleségül vette gyerekkori szerelmét, két gyermekének édesanyját, Antonella Roccuzzót.

A Daily Mail tájékoztatása szerint az esküvőt az FC Barcelona és az argentin labdarúgó-válogatott ötszörös aranylabdás futballistájának szülővárosában, Rosarióban tartották.

Lionel Messi elvette Antonella Roccuzzót Forrás: AFP/Eitan Abramovich

Az eseményre 260 vendég volt hivatalos, köztük Messi csapattársai is: Luis Suárez, Neymar és Gerard Piqué. De a korábbi barcás társak is jelen voltak, mint például Xavi, Carles Puyol, Samuel Eto'o, Dani Alves vagy épp Cesc Fabregas.

Ever Banegas, Fernando Gago és Angel di Maria párjaikkal Forrás: AFP/Eitan Abramovich

Úgy tudni, összesen 150 újságíró kapott akkreditációt a rendezvényre, de nem mehettek be mindenhová. Több száz biztonsági őr védte az egybegyűlteket, akiktől Messiék nem kértek ajándékot. Az adományokkal egy, a gyerekek egészségét, sportolását és tanulmányait segítő alapítványt támogathattak.

A 30 esztendős focista ötévesen ismerte meg kedvesét, de 20 éves volt, amikor összejött Antonellával. Öt évig titokban tartották kapcsolatukat, Messi először egy 2009-es interjúban mesélt a lányról.

Lionel Messi és szerelme, Antonella Roccuzzo Forrás: AFP/Eitan Abramovich

A párnak azóta van már két gyermeke,

Thiago 2012-ben, Mateo 2015-ben született.

Úgy volt, hogy Shakira nem mehet az esküvőre

Márciusban arról számoltunk be, hogy Lionel Messi a kolumbiai énekesnő, Shakira miatt nem hívta meg az esküvőjére Gerard Pigue-t, pedig nagyon jó barátok. Kiderült ugyanis, hogy a csajok nincsenek annyira jóban, mint ők. Antonella állítólag gyűlöli Shakirát, mivel ő Lionel korábbi barátnőjét is kedvelte. Most azonban úgy tűnik, az ara mégis engedett, lapinformációk szerint ugyanis a latin díva elkísérte párját a menyegzőre.

Puzsér Róbert önsebzés miatt borotválta le a haját és a szemöldökéthttp://www.life.hu/sztarok/20170701-puzser-robert-leborotvalta-a-hajat-es-a-szemoldoket.htmlA kritikus az utóbbi időben hosszú copffal, esetenként pedig borostásan vezette a műsorát, ezért is annyira meglepő, hogy jelenleg kopasz, és nem csak az arcszőrzete, de a szemöldöke is eltűnt. TV + Sztárok--Péter Szabó Szilvi az anyaságról mesél- Videó!http://www.life.hu/sztarok/20170630-peter-szabo-szilvi-az-anyasagrol-meselt.htmlPéter Szabó Szilvi alig várta, hogy édesanya legyen, ez pedig néhány hónappal ezelőtt meg is adatott neki. Erről mesélt Stohl Lucának és Berki Krisztiánnak. TV + Sztárok--Hétfőn indul Nádai Anikó új műsora, az Anikó #Showhttp://www.life.hu/sztarok/20170630-hetfon-indul-nadai-aniko-uj-musora.htmlA Való Világ 8. szériája és a Farm című műsor után újabb lehetőséget kap Nádai Anikó: a Mónika show-hoz hasonló kibeszélő műsor háziasszonya lesz. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - OrigoVenus Williams, teniszezőnő halálos autóbalesetet okozotthttp://www.life.hu/sztarok/20170630-venus-williams-halalos-autobalestet-okozott.htmlKiderült, Venus Williams Grand Slam-győztes teniszezőnő volt a hibás abban a halálos kimenetelű autóbalesetben, ami a sztár otthonának közelében történt június elején. TV + Sztárok--Vajna Timi újabb képen mutatta meg tökéletes testét- Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170630-vajna-timi-szettart-labakkal-pozolt-foto.htmlVajna Timi alakja kifutókra illik. Ezt most igen rendhagyó módon adta tudtunkra. TV + SztárokOrigoBenkő Dániel fiatal barátnője fenekét mutogatja- Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170630-benko-daniel-bazsarozsa-feneket-mutogatja-foto.htmlÚgy tűnik Benkő Dániel szerelme olthatatlan: egyfolytában múzsáját, Bazsarózsát fotózza... TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.