David Hasselhoff
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ma ünnepli 65. születésnapját David Hasselhoff. A színész nagy fájdalma, hogy zenészként nem sikerült igazán befutnia. Ezt a négy legszörnyűbb slágerével bizonyítjuk.

Zongorás sál, karácsonyi égősorral feltuningolt dzseki. Így énekelte David Hasselhoff a Looking for Freedom című dalt Berlinben 1989-ben. Erre a videóra pont olyan bájosan tekintünk most vissza, mint a Szomszédokra.

Hihetetlen, hogy ez az ember 65 éve abból él, hogy volt egy beszélő autója, és szőrös mellkassal rohangált a tengerparton. Természetesen készített David olyan klipet is, ahol két szerelmét – az autót és a nőket – is bemutatta. Aki pedig ez alapján beugrana David mellé a kocsiba, hát...

Egyik percben szmokingos titkos ügynök, másik percben már eszkimónak öltöző harcos, vagy bennszülöttekkel ugráló felfedező. Ilyen ember a mi Davidünk, akinek mindenképpen odaítélnénk a legröhejesebb videóklipet megálmodó díját.

Két évvel ezelőtt teljesen visszarepített minket a 80-as évekbe David Hasselhoff, amikor kidobta a True Survivor nevű főcímdalt. Nagyon ráérzett a 65 éves színész énekes, hogy mi kell a mai harmincasoknak. Ezért szeretünk, David! Nem te vagy a férfi Adele, de elszórakoztatod az irodistákat egy szürke hétfőn.

A Kincsem duhaj főhőséről David Hasselhoff jutott az amerikai kritikus eszébehttp://www.origo.hu/filmklub/blog/hir/20170601-a-kincsem-duhaj-fohoseben-david-hasselhoff-es-clark-gable-jutott-az-eszebe-nagy-ervin.htmlA Kincsem az idei év legnagyobb filmsikere Magyarországon, több mint 380 ezer ember váltott már rá jegyet, és hamarosan arra is fény derül, hogy a magyar csodaló története lázba hozza-e a külföldi közönséget. A cannes-i magyar filmes jelenlét kapcsán a versenyprogramba bekerült Jupiter holdjá-ról esett a legtöbb szó, de a Kincsem is kint volt, a filmvásáron vetítették le a potenciális vevőknek. A Kincsem hirdetése a cannes-i filmvásáronForrás: Onozó Róbertmiddleoff960720 A Filmalap munkatársától megtudtuk, hogy számos országból van érdeklődés a filmre, több helyre már el is adták. Szlovákiában és Romániában biztosan vetíteni fogják a mozik a Kincsem-et, ezekben az országokban a nagyszámú magyar kisebbségre is számíthat majd a forgalmazó. Csehországba, Kínába és Dél-Koreába is eladták Herendi Gábor alkotását, de ezekben az országokban még nem tudni, hogy terveznek-e mozibemutatót. A cannes-i filmvásáron a The Hollywood Reporter nevű rangos filmes szaklap kritikusa is megnézte a Kincsem-et, majd pedig érdemesnek találta arra, hogy írjon róla. „Pazar kiállítású kosztümös melodrámá”-nak nevezi a filmet, majd arról ír, hogy a színes kosztümök és az operába illő díszletek miatt a film néha egy nyolcvanas évekbeli europop-videoklipre hasonlt. Stephen Dalton jól fogadta a Kincsem anakronisztikus kikacsintásait, Lady Gaga rikító ruhái jutottak az eszébe a modern táncjelenetről, illetve ő is felfedezte a steampunk filmre gyakorolt hatását. Blaskovich Ernő parkolós poénját külön kiemelte, a gróf azzal a szöveggel adja le a lovát, hogy egy karcolást sem akar látni rajta. Nagy Ervin a Kincsem című filmbenForrás: Fórum Hungarymiddleon1200800 A legviccesebb megjegyzését Nagy Ervin jellemzésekor sütötte el: „Nagy egy csipetnyi öniróniával játssza el az állandóan izzó antihőst, mintha David Hasselhoffon szűrte volna át Clark Gable-t.” Dalton egyszerre látta meg a Knight Rider és az Elfújta a szél főszereplőjét a magyar színészben, aminél nehéz bizarrabb dicséretet elképzelni. „Több Baz Luhrmannra jellemző stíluselemet is elbírt volna ez a kétórás maratoni látványosság, amelyből végül egy luxus szappanopera lesz, és nem egy posztmodern műfaji játszadozás. Életerős vágtaként indul, de az utolsó métereken már erőlködésnek hat” – összegezte az élményt a THR szerzője. HírÚgy fest, Hasselhoffot szájjal elégítette ki a strandon a párja (18+)http://www.life.hu/intim/20170516-hasselhoffot-szajjal-elegitette-ki-a-strandon-parja.htmlEgy lesifotós Miami Beachen kapta le őket. Intim--Vezetés közben, ittasan ájult el David Hasselhoff lányahttp://www.life.hu/sztarok/20170516-ittasan-vezetett-elajult-david-hasselhoff-lanya.htmlDavid Hasselhoffról tudjuk, hogy egy időben meggyűlt a baja az alkohollal, és azóta sem biztos, hogy kilábalt betegségéből. Ám ezúttal nem ő, hanem lánya ült ittasan a volánhoz. Le is tartóztatták... TV + Sztárok--David Hasselhoff oltár elé vezetné pénzéhes barátnőjéthttp://www.life.hu/sztarok/20170330-david-hasselhoff-felesegul-venne-a-baratnojet.htmlNem nézik jó szemmel a barátai David döntését, de nem tudnak mit csinálni azon kívül, hogy bíznak a jó szerencsében. TV + Sztárok--David Hasselhoff nem jó parti, csődközelbe kerülthttp://www.origo.hu/teve/20160524-david-hasselhoff-csodkozelbe-kerult-kevesebb-mint-4000-dollar-van-a-neven.htmlDavid Hasselhoff azt állítja, a válás tönkretette, volt feleségének havi 21 ezer dollárt kéne fizetnie, de már csak kevesebb mint 4 ezer van a nevén. TévéDavid Hasselhoff lánya egy igazi bombázóhttp://www.life.hu/trend/20161020-david-hasselhoff-lanya-irto-dogos.htmlDavid Hasselhoff szereti a szép nőket, nem is csoda, hiszen gyönyörűbbnél gyönyörűbb bombázók veszik körül. TrendOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.