Catherine Zeta-Jones Michael Douglas hűtlenség
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Elképesztő részletek kerültek napvilágra Michael Douglas és Catherine Zeta-Jones házassági szerződéséről. 

Nem is gondolnánk, hogy a mindig vidámnak tűnő házaspár mögött ilyen komoly szabályrendszer áll, pedig itt bizony minden kőbe van vésve, és mindennek ára van. Például az is leírt tény, hogy Douglasnak minden esetleges félrelépés után súlyos összeget kell megfizetnie a feleségének.

Michael Douglas bizonyára átgondolja, hogy megéri-e félrelpni, vagy sem Forrás: Instagram/catherinezetajones

Vagyis ha a sztárapukának kettyintenie van kedve, akkor azzal együtt le is tehet az asztalra 1,7 millió dollárt, ami durván 430 millió forint. Bár állítólag erre nincs szükség, ugyanis a 72 éves sztár már régen kezeltette a szexfüggőségét.

Egy arizonai klinikán foglalkoztak a problémájával, és ma már egy igaz mintaférj és mintaapa is egyben. Bár az kérdéses, hogy a libidóját miért tudja ilyen könnyedén karbantartani: a kezelések miatt, a fizetéstől való félelem miatt, vagy esetleg az van a háttérben, hogy 72 évesen már nem is vágyik a szexre - írta meg a Best Magazin.

Sztárok zűrös gyerekei: Michael Douglas sem lehet büszke

A sztárok gyerekei semmiben nem szenvednek hiányt, ennek ellenére nem mindegyikükből lesz egy földre szállt angyal. Sokuk hozta nagyon kényes helyzetbe híres szüleiket, vagy balesettel, vagy éppen pornóvideóval. Michael Douglas és Nicholas Cage gyereke sem éppen a jóság szobra...

Verebes István első felesége prostituált volthttp://www.life.hu/sztarok/20170728-prostitualt-volt-verebes-istvan-elso-felesege.htmlVerebes István sem sűrűn nyilatkozik magánéletéről, nem is sejtettük, hogy ilyen pikáns titkot rejteget. Kiderült, hogy első felesége egy prostituált volt! TV + SztárokOrigoIstenes László elmondta véleményét Csobot Adélrólhttp://www.life.hu/sztarok/20170728-istenes-laszlo-megszolalt-csobot-adelrol.htmlCsobot Adél és Istenes László együtt szerepeltek Kasza Tibi új műsorában, ott mondta el a Mokka műsorvezetője, hogy mi a véleménye menyéről. Szerinte Adél egyáltalán nem sok. TV + SztárokOrigoVodkával és pezsgővel ünnepelték a 15 éves Virágot http://www.life.hu/sztarok/20170728-igy-unnepeltek-gaspar-virag-szuletesnapjat.htmlGáspár Virág tegnap töltötte be a 15. életévét, nemrég pedig friss fotók is napvilágra kerültek az önfeledt bulizás pillanatairól. TV + Sztárok--Eltemették Schubert Évát http://www.life.hu/sztarok/20170728-elbucsuztattak-schubert-evat.htmlCsütörtökön kísérték utolsó útjára Schubert Éva színésznőt. TV + Sztárok--Cserpes Laura megkönnyezte Gyurta Dani kieséséthttp://www.life.hu/sztarok/20170728-cserpes-laura-konnyezte-gyurta-dani-kiesese-utan.htmlGyurta Dani az idei vizes vb-n nem úgy szerepelt, ahogy tervezte, pedig szerelme is ott szurkolt neki az arénában. Cserpes Laura könnyekben tört ki, miután Dani kiesett 200 méter mellen csütörtökön. TV + SztárokOrigoLiptai Claudia újra dolgozik - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170728-liptai-claudia-dolgozik-ezt-csinalja-foto.htmlLiptai Claudia hosszú kihagyás után újra dolgozik: ez volt az első munkája. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.