Kovács Dóra Nádai Anikó
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Nádai Anikó elutazott, ám azt sokáig nem tudtuk, hogy kivel tölti a vakációját a sztár. Egészen mostanáig. 

Nádai Anikó tegnap egy hangulatos fotót osztott meg a közösségi oldalán. Annyit árult el a követőinek, hogy nyaralni indult, illetve még azt, hogy sem a kedvese, sem a gyermeke nem tartott vele. A "csajos nyaralás" hashtagből kiderült, hogy valamelyik barátnőjével utazhatott el, de mostanáig nem tudtuk, hogy kiről lehet szó.

De ma a másik szépség, Kovács Dóra, "elszólta magát" és felfedte a kilétét. Így utólag olyan egyértelműnek tűnt, hogy az egykori ÉNB-sztárok együtt utaznak, hiszen a sorozat óta jó kapcsolatot ápolnak. A közös posztból úgy tűnik, hogy a lányok nagyon jó hangulatban vannak.

#csajosnyaralásindul #mamiszabadon #elraboltamésjött #garázdálkodjunkegykicsit ☀️

Kovács Dóra (@dj_dora_kovacs) által megosztott bejegyzés,

Naná, hogy a követők is imádják, akik már majdnem tízezer kedvelést adtak a fiatal szépségeknek. Nem is beszélve a rengeteg jó kívánságról, amelyek kommentek formájában érkeztek a kép alá.

Nádai Anikó ledobta a textilt: Fotó!

Szexi fotót posztolt a horvát tengerpartól a híres műsorvezető. Láthatóan nem szomorkodik a volt kedvese miatt, hanem teljes erővel a vakációzásra koncentrál. Nagyon jól is teszi: Fotó!
Emma Stone lett az év legjobban fizetett színésznője http://www.life.hu/sztarok/20170818-a-forbes-szerint-emma-stone-keresett-a-legjobban-iden.htmlKülönleges érzés lehet azt kijelenti: a színésznők közül idén én kerestem a legjobban. Ez a mondat most Emma Stone szájából hangozhat el, ugyanis ő lett a Forbes magazin toplistájának első helyezettje. TV + SztárokOrigoEnnyi ideig nem vezethet Failoni Donatella http://www.life.hu/sztarok/20170818-sokaig-nem-vezethet-failoni-donatella.htmlMost már tudjuk, hogy mennyi ideig nem ülhet volán mögé Oszter Sándor felesége, Failoni Donatella. TV + Sztárok--Liptai Claudia Balatonszepezden nyaralhttp://www.life.hu/sztarok/20170818-liptai-claudia-balatonszepezden-nyaral-posztolta-a-facebookra.htmlLiptai Claudia, ahogy ígérte, mindennap posztol a Facebookjára. Bár csak sosem hagyná abba. TV + SztárokOrigoNagy Feró hatalmas anyagi kockázatot vállalhttp://www.life.hu/sztarok/20170818-nagy-fero-hatalmas-anyagi-kockazatot-vallal-eletmukoncertjevel.htmlAggódik családjuk anyagi biztonsága miatt Nagy Feró felesége. A zenész nagy dobásra készül: megünnepli a Beatrice 40. születésnapját és egy Feró-életműkoncertet is tart. TV + SztárokFotó: Mudra László - OrigoHajdú Pétert nem viselte meg a szakítás Eszterrelhttp://www.life.hu/sztarok/20170818-hajdu-petert-nem-viselte-meg-a-szakitasa-eszterrel.htmlHajdú elárulta a Bestnek, hogyan érez most az Eszterrel való szakításával kapcsolatban. TV + Sztárok--Szerelmi életéről vallott Király Viktor http://www.life.hu/sztarok/20170818-kiraly-viktor-oszinten-vallott-a-szerelmi-eleterol.htmlŐszintén vallott a magánéletéről Király Viktor. Arról is mesélt, hogy mik a jövőbeli tervei. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.