Dobó Kata és Andy Vajna 11 évvel a szakítás után is barátok

Forrás: Instagram/Dobó Kata, Pozsonyi Janka -
Dobó Kata Andy Vajna
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Filmgyár 100 éves évfordulója alkalmából tartott hatalmas ünnepségen a szakma jeles képviselői is részt vettek. A meghívott vendégek között volt Andy Vajna és Dobó Kata is, akik régi barátként üdvözölték egymást.

A filmügyi kormánybiztos és a csodaszép színésznő kapcsolatának több mint hét év után lett vége 2006-ban. A pár ugyan ma már teljesen külön utakon jár, de a jó barátság megmaradt köztük.

Dobó Kata és Andy Vajna 11 évvel a szakítás után is barátok Forrás: Instagram/Dobó Kata, Pozsonyi Janka

Sőt, Vajna a színésznő kislányát, Szofit is ismeri, hiszen nem csak hivatalos eseményeken találkoznak, hanem magánemberként is összejárnak. „Nem vagyok az a fajta, aki haragban vált volna el azoktól, akikkel együtt volt. Úgy érzem, Kata egy életre a barátom lesz."- nyilatkozta Andy Vajna a Lokálnak.

Ördög Nórát a kislánya, Mici sminkelte ki - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170918-ordog-norat-a-kislanya-sminkelte-ki.htmlÖrdög Nóra kislánya, Mici igazi nő, így már ő is érdeklődik a sminkek iránt, és nagy szakértelemmel kezdte el pingálni anyukája arcát! TV + SztárokOrigoKirály Viktor hangja megváltozik az alkoholtól: Videó! http://www.life.hu/sztarok/20170918-megvaltozik-kiraly-viktor-hangja-az-alkoholtol.htmlMindenkit levett a lábáról Király Viktor, hiszen döbbenetesen jól alakította Charliet a Sztárban sztár című műsorban. TV + SztárokOrigoIstenes Bence arca eltorzult - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170918-istenes-bence-arca-eltorzult.htmlIstenes Bence szereti szórakoztatni magát és persze ha már ő jól érzi magát, miért ne vidítaná fel a rajongóit is: megmuatta, hogyan nézne ki Harry Potterként, vagy épp majomként! TV + SztárokOrigoKiss Ramóna és Lékai Máté csókolóznak - Fotó!http://www.life.hu/sztarok/20170918-kiss-ramona-es-lekai-mate-csokoloznak.htmlLékai Máté nem félt megosztani egy meglehetősen intim fotót a kapcsolatukról: megmutatta, mennyire nem bírják levenni a kezüket egymásról! TV + SztárokOrigoMegsértődve távozott egy beszélgetős előadásról Rékasi Károlyhttp://www.life.hu/sztarok/20170918-rekasi-karoly-megsertodve-tavozott.htmlA Színházak Éjszakáján történt az eset: Rékai megbántódott azon, hogy míg a József Attila Színház körül tülekedett a tömeg, addig az ő beszélgetős eseményére alig néhányan voltak kíváncsiak. Fogta magát és távozott. TV + Sztárok--Détár Enikő a Sztárban sztár első kiesőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170917-detar-eniko-kiesett-a-sztarban-sztarbol.htmlVéget ért a Sztárban sztár ötödik szériájának második élő adása, amiben először zsűrizett Stohl András.TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.