Ma dől el, mi lesz Demcsák Zsuzsa sorsa az ATV-nél

Forrás: Facebook/Demcsák Zsuzsa -
Demcsák Zsuzsa ATV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy megírtuk, a múlt héten az ATV reggeli műsorában, a Startban Demcsák Zsuzsa igen furcsán viselkedett. Nagyon sokat bakizott, alig forgott a nyelve és furcsábbnál furcsább kérdéseket tett fel Szanyi Tibornak, aki ugyan állta a sarat, de gyakorlatilag egyedül vitte el a beszélgetést. Az ATV belső vizsgálatot indított az ügyben. Hogy mi lesz Demcsák további sorsa a csatornánál, az kedden dől el. 

A Bors úgy tudja, hogy a Demcsák Zsuzsa ellen indított belső vizsgálat végére a mai nap folyamán kerülhet pont.

A lap arról is beszámol, hogy információik szerint nem ez volt az első eset, hogy Demcsákkal nehéz volt dolgozni. "Ha a legóvatosabban is fogalmazok, azt kell mondjam: tudtuk, hogy baj van, de nem gondoltuk, hogy ekkora. Sokan kérdezik, hogy a szerkesztők miért engedik adásba ilyen állapotban? (...) Nos, azért, mert mindig pontosan, időre és összeszedetten érkezik meg a stúdióba. Úgy tűnik, minden rendben van, aztán adás közben, egy reklámszünet után egyszer csak nagy változáson ment át az állapota" – árulta el az ATV névtelenséget kérő munkatársa. Többen pedig arról beszéltek, hogy Demcsák Zsuzsának az a kijelentése, hogy nem alszik jól annyiban helytálló, hogy az ominózus adás előtt éppen bulizni ment kollégáival, így nem csoda, ha csak két órát tudott aludni munka előtt.

Forrás: Facebook/Demcsák Zsuzsa

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.