Demcsák Zsuzsa a kollégáival sem viselkedett szépen

Forrás: TV2 -
Demcsák Zsuzsa ATV interjú botrány
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Napok óta Demcsák Zsuzsa botrányos interjújától hangos a sajtó, de a legfrissebb sajtóértesülések szerint nem csak ez volt a probléma a műsorvezetővel új munkahelyén, az ATV-nél.

Félresikerült interjúja után az ATV levette képernyőről Demcsák Zsuzsát. A tévénél belső vizsgálatot indítottak, úgy volt, hogy kedden vagy szerdán dől el a műsorvezető sorsa. A Bors azonban úgy tudja, hogy Zsuzsa két keddi időpontot is lemondott telefonon, úgy néz ki, menekül a kirúgás elől.

A lap egyik informátora azt nyilatkozta, hogy Demcsák úgy viselkedik, mint aki semmit sem érzékel a bajból, amibe keverte magát:
"Mintha semmit sem érzékelne abból a bajból, amibe keverte magát – mondja lapunknak Demcsák egyik munkatársa – A Facebook-oldalára azt írta ki kedden reggel, hogy nemtelen támadások érik őt, a pénteki állapotát pedig azzal magyarázta, hogy családi problémái vannak, és egyébként is keveset pihent az elmúlt időszakban. Áprilisban mondott fel a TV2-nél, és szeptember másodikán kezdett az ATV-ben. Volt ideje pihenni, legalábbis lett volna..."

Demcsák Zsuzsa menekül a kirúgás elől? Forrás: --

Németh Szilárd, az ATV vezérigazgatója csak annyit mondott a lapnak, hogy a vizsgálat még nem zárult le.

A Blikk pedig arról számolt be, hogy egy ATV-s forráuk szerint a műsorvezetőnek egyre kevesebb esélye van arra, hogy megtartsa az állását. Nem csak az említett interjú verte ki a biztosítékot a csatornánál.

"Zsuzsa és a kollégák együttműködése nem volt zökkenőmentes, valójában elég sok volt a konfliktus. Az a baj, ha ő kritikával él, akkor azt nem jó stílusban teszi meg, nagyon nyers. Sztárként érkezett ide, és így is viselkedett a kollégáival. Vészesen elfogyott körülötte a levegő a szerkesztőségben. Rendszeresen felkészületlen volt, sokszor arra sem vette a fáradságot, hogy a mások által írt felkészítőt elolvassa" - mondta a Blikk névtelenséget kérő informátora.

Demcsák Zsuzsa tavasszal hagyta ott a TV2-t kilenc év munkaviszony után. Az ATV-nél szeptember elején kezdett a Start című reggeli műsorban, majd az esti Egynes beszédben kapott lehetőséget.



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.