Így távozott az ATV-től Demcsák Zsuzsa

Forrás: Facebook/Demcsák Zsuzsa -
Demcsák Zsuzsa ATV
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Az ominózus elmúlt heti interjú és felfüggesztése után Demcsák Zsuzsa szerdán reggel a Facebookon közölte, egy jó hangulatú beszélgetés keretében felmondott az ATV-nél. A távozó Demcsák Zsuzsa megpróbált jókedvet erőltetni az arcára, de látszott, hogy a sírás kerülgeti, állítják szemtanúk. A műsorvezetőt a hírigazgató, Bednárik Imre és a vezérigazgató, Németh Szilárd kísérte ki az épületből. 

Mint ismeretes, az ominózus pénteki Szanyi-interú után a csatorna azonnal felfüggesztette Demcsákot, és belső vizsgálatot indítottak. A Bors úgy tudja, nem volt kétséges, hogy megszűnik-e a műsorvezető munkahelye vagy sem, az ügy csakis azért húzódott három munkanapon át, mert Demcsák egyszerűen nem volt hajlandó bemenni és leülni a főnökével, Németh Szilárd vezérigazgatóval. A lap úgy tudja, a csatorna vezetése kedd estére sokallt be, és Zsuzsát egy hivatalos levélben értesítették arról, hogy ha szerda reggel nem megy be, akkor is döntést hoznak.

Forrás: Facebook/Demcsák Zsuzsa

A napilap informátora szerint a megbeszélés nem tartott sokáig, Demcsákot a már megírt szerződészárás várta, ami közös megegyezésről szól, és amit alá is írt. A lap újságírója a tévé székháza előtt várta Zsuzsát, és megkérdezte tőle (utalva Demcsák korábbi magyarázkodására) mit jelent pontosan a kóros fáradtság.

"Elmegyek pihenni, ez azt jelenti" - válaszolta röviden Demcsák, arról azonban nem beszélt, mennyi időre vonul vissza.

Ma dől el, mi lesz Demcsák Zsuzsa sorsa az ATV-nélhttp://www.life.hu/sztarok/20170919-ma-dol-el-mi-lesz-demcsak-zsuzsa-sorsa-az-atv-nel.htmlAhogy megírtuk, a múlt héten az ATV reggeli műsorában, a Startban Demcsák Zsuzsa igen furcsán viselkedett. Nagyon sokat bakizott, alig forgott a nyelve és furcsábbnál furcsább kérdéseket tett fel Szanyi Tibornak, aki ugyan állta a sarat, de gyakorlatilag egyedül vitte el a beszélgetést. Az ATV belső vizsgálatot indított az ügyben. Hogy mi lesz Demcsák további sorsa a csatornánál, az kedden dől el. TV + SztárokOrigoSéfek Séfe: Rosszul lett Wolf András versenyzőjehttp://www.life.hu/sztarok/20170919-sefek-sefe-rosszul-lett-wolf-andras-versenyzoje.htmlSzendrei Bence rosszullététől mindenki megrémült, azonnal ügyeletes orvost hívtak hozzá. TV + Sztárok--Sarka Kata sírva fakadt a Vigyázat, gyerekkel vagyok felvételénhttp://www.life.hu/sztarok/20170919-sarka-kata-sirva-fakadt-a-vigyazat-gyerekkel-vagyok-felvetelen.htmlFolytatódik a Vigyázat, gyerekkel vagyok műsor a TV2-n, ahol sztárok és csemetéik egyszerre szerepelnek. Ez a felállás pedig igencsak kedvez a hatalmas kacagásoknak és a meghatottság könnyeinek is. TV + SztárokOrigoLiptai Claudia Azurák Csabának beszélt karrierről, magánéletrőlhttp://www.life.hu/sztarok/20170916-liptai-claudia-azurak-csabanak-beszelt-karrierrol-maganeletrol.htmlEgy év kihagyás után visszatért a képernyőre Liptai Claudia. A műsorvezető a Sztárban sztár zsűrijében foglal helyet minden vasárnap este. Clau meglepő őszinteséggel mesélt családról, karrierről és magánéletről az I/I stúdiójában Azurák Csabának. Elmondta, mi vezetett odáig, hogy - saját bevallása szerint - az élete egyszer csak "egy szappanoperává vált", és azt is elárulta, hogyan élte meg második gyermekének érkezését 40 felett. TV + SztárokOrigoLetámadta egy rajongója Janicsák Vecáthttp://www.life.hu/sztarok/20170914-letamadta-egy-rajongoja-janicsak-vecat-megcsokolta.htmlSajátosan lepte meg Janicsák Vecát az egyik rajongója. Az énekesnő azóta óvatosabb. TV + SztárokFotó: Polyák Attila - OrigoVV Tivy kilállt az X-faktorból elküldött Nagy Szimonetta melletthttp://www.life.hu/sztarok/20170914-vv-tivy-kilallt-az-x-faktorbol-elkuldott-nagy-szimonetta-mellett.htmlAhogy már írtunk róla, Nagy Szimonetta bár azt hitte jók az esélyei, mégis kiesett az X-Faktor műsorából. A fiatal lány azonban állítja, elbántak vele, és ezt egy Facebook-posztban tette közzé. A lány bejegyzésére azóta rengetegen kommentetek, a hozzászólók között van VV Tivy is. TV + SztárokOrigo



Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.