A Grand Canyon tetején házasodott Kasza Tibi és Manker

esküvő Grand Canyon Darai Andrea Manker Kasza Tibi
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Megjelent az első videó Kasza Tibiék esküvőjéről. Andi egyszerűen meseszép volt, nem is beszélve a panorámáról. 

Ahogy azt már korábban megírtuk, Kasza Tibi megadta a módját, mikor megkérte Manker kezét. A híres műsorvezető a Nagy Duett színpadán, ország-világ előtt kérte feleségül a szerelmét, aki könnyek között mondott igent.

Elképesztő panorámával a háttérben keltek egybe Tibiék Forrás: Instagram/ Darai Andrea

Az esküvőjüket pedig nemrég, a legnagyobb titokban tartották meg egy varázslatos helyen, amiről eddig nem sokat tudtunk. Ám abban biztosak lehettünk, hogy a menyegzőt is felejthetetlen élménnyé szeretnék tenni.

A most napvilágra került videóból pedig egyértelműen látszik, hogy ez sikerült is, hiszen a páros a Grand Canyon tetején mondta ki a boldogító igent, ahova sokan egész életükben nem jutnak el. Manker egyébként egy álomszép hófehér ruhában ment férjhez, ami olyan volt, mintha csak ráöntötték volna. A felvételt itt tudod megtekinteni.

Méretes jegygyűrűt villantott Serena Williams - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-meretes-jegygyurut-villantott-serena-williams-foto.htmlMegmutatta jegygyűrűjét Serena Williams: a hatalmas ékszert a teniszező férjének Instagramján szúrták ki a rajongók. TV + Sztárok--Ryan Phillippe-et bántalmazással vádolja exe: a színész szerint csak pénzt akarhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-ryan-phillippe-bantalmazassal-vadolja-exe.htmlBántalmazással vádolja volt barátnője Ryan Phillippe színészt, és 1 millió dollárra pereli. A színész szerint azonban az exe csak pénzt akar. TV + Sztárok--Egy könyv állítja, Fülöp herceg rendszeresen megcsalta II. Erzsébetet http://www.life.hu/sztarok/20171123-allitolag-ii-erzsebetet-rendszeresen-csalta-fulop-herceg.htmlDöbbenetes hír kapott szárnyra II. Erzsébet házassága kapcsán. Állítólag a férje sosem volt hűséges típus. TV + Sztárok--Egyik rajongója rémisztette meg Serena Rigaccit http://www.life.hu/sztarok/20171123-serena-rigacci-egyik-rajongoja-ijesztoen-viselkedett.htmlMindannyian tudjuk, a népszerűségnek bizony árnyoldalai is vannak. Ám amikor testözelből tapasztalja ezt meg az ember, az egészen más. TV + SztárokOrigoTóth Gabi kerek fenekét dicsérik a rajongók - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20171123-toth-gabi-kerek-feneket-dicserik-a-rajongok-foto.htmlKemény diétába és edzésbe kezdett Tóth Gabi, legalábbis erről árulkodik az a fotó, amit feltöltött Instagram oldalára. TV + SztárokOrigoAz Ázsia expressz forgatásán elütöttek egy stábtagothttp://www.life.hu/sztarok/20171123-elutottek-egy-stabtagot-az-ezsia-expressz-forgatasan.htmlAz Ázsia expressz nemcsak a játékosoknak volt hatalmas megpróbáltatás, bizony a stábnak is fel kellett kötnie a gatyáját. Reneget kamera, szerkesztő, operatőr dolgozott a műsoron, a kreatív szerkesztők pedig megosztottak néhány kulisszatitkot a forgatásról. Elárulták, hogy az egyik stábtagot elütötték. TV + SztárokOrigo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.