Baukó Éva már nyolc évvel ezelőtt is elmondta, hogy Havas zaklatta

Havas Henrik metoo Baukó Éva zaklatás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Baukó Éva élő videóban jelentkezett be a Facebookon, hogy rajongói kérdezhessenek tőle a Havas-ügyről. Úgy gondolta, hogy a történtek után meg kell szólalnia.

A negatív kommentekkel továbbra sem foglalkozik, de el akarta mondani, hogy mit érez a témával kapcsolatban. Sokan arra voltak kíváncsiak, hogy miért pont most állt elő azzal, hogy Havas Henrik zaklatta, mikor már jó pár éve annak, hogy a tévésnél dolgozott. Állítása szerint már nyolc évvel ezelőtt elmondta a ValóVilág villájában, hogy Havas le akart vele feküdni, és megzsarolta, hogy ha nem lesz a barátnője, akkor nem kap lehetőséget a médiában.

Éva azt követeli Havastól, hogy mondja meg, honnan ismerik egymást, ha állítólag sosem volt a személyi asszisztense. Bocsánatkérést is vár tőle, és nem szereté, hogy ha az egészet annyival intézné el, hogy 'leszarom az Évikét'.

Korábbi nyilatkoztát is megmagyarázta Baukó, amiben azt állította, hogy őt nem zaklatta senki. Szerinte az újságíró az egészet félreértelmezte, és ő idézőjelben mondta, hogy őt nem zaklatta senki. Éva ezt úgy értett, hogy ha ő valamikor lefeküdt volna egy főszerkesztővel, vagy befolyásos médiaszemélyiséggel, akkor már régen műsorvezető lenne.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.