Kerényi Miklós Máté a szakításról vallott: együtt turnézik exfeleségével

Forrás: dancsannamari.com/Facebook/KerényiMiklósMáté -
Kerényi Miklós Máté Dancs Annamari turné szakítás
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ahogy azta Life.hu is megírta, Kerényi Miklós Máté és Dancs Annamari röviddel kisfiuk születése után elváltak. A fiatal színésza hírek szerint egy másik szépség oldalán vígasztalódik, míg a színésznő teljesen összeomlott.

A színészpár kapcsolatát nem lehetett megmenteni, állítólag még párterápián is voltak, de hiába. Kis Kero pedig úgy döntött, elhagyja feleségét. A fiatal színésznő alig pár hónapos kisfiával maradt egyedül, sajtóértesülések szerint nagyon nehezen viselte az első heteket-hónapokat. Mivel mindketten az Operettszínház ünnepelt művészei, így kénytelen néhány előadásban együtt játszani, most pedig közös turnére is indulnak, ahol egész nap együtt kell lenniük.

Dancs Annamari gyereke apjával és annak új szerelmével játszik Kerényi Miklós Máté Forrás: dancsannamari.com/Facebook/KerényiMiklósMáté

Kerényi Máté Hajdú Péternek vallot őszintén a szakítás okairól, valamint az azóta zajló eseményekről.

"Annamariban van több indulat, de ez természetes, azt hiszem. Én hoztam egy döntést tulajdonképpen az ő feje fölött egy pillanatban, amikor azt éreztem, hogy én ezt nem tudom tovább csinálni. Csak kudarcként tudom megélni ezt a helyzetet. Nem vagyok túl a szakításon, ez hosszabb idő lesz, nekem is meg kell élnem, el kell temetnem, nagyon sok mindent meg kell oldanom összeomlani látszó életemben. Mindketten dolgoztunk azon, hogy megmentsük a házasságunkat. Ez nem sikerült, s annyira rosszul jöttünk ki az egészből, hogy végül elmentünk párterápiára, de ott sem sikerült közelebb kerülni egymáshoz - mesélte a színész.

Borzasztó nagy különbség van aközött, hogy valaki elhagyja a gyermekét, valamint aközött, hogy elválik a feleségétől, és közben mindent megtesz, hogy a gyermekével minél több időt töltsön.

Én a gyermekemet nem hagytam el

- hangsúlyozta Kerényi, írta meg a Blikk.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.