Kitálalt egykori társairól a Neoton Família énekesnője, Pál Éva

vita konfliktus béke Végvári Ádám Csepregi Éva Pál Éva Neoton Família
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Úgy tűnik, nincs béke az egykori Neoton Família tagjai között, Pál Éva énekesnő most kitálalt.

Érdekes helyzet állt elő: visszatért a színpadra Pál Éva, a Neoton Família egykori énekesnője, aki azt tervezi, hogy a két korábbi taggal, a dobos Bardóczi Gyulával és ifjabb Jakab Györggyel újraalapítja a Neotont – írja a Bors. Még nem tudni, mi lesz az együttes neve, mert az énekesnő úgy érzi, Csepregi Éva és Végvári Ádám kisajátította magának a Neoton nevet.

Az ellentét akkor bontakozott ki az énekesek között, amikor a 80-as évek elején az eredeti együttest átalakították és kiszorították belőle Pál Évát és Fábián Évát. Most úgy tűnik, a mai napig nem sikerült rendezni a kapcsolatukat.

Lehet, egyszerűbb lett volna összeállni a mostani Neotonnal, de az emberek az elmúlt tíz évben mindig azt látták, hogy Csepi és Ádám van ott, holott ennél összetettebb az eredeti formáció. Nem belőlük áll az együttes. A húzószámaik nagy része abból a korszakból van, amikor az együttes a legsikeresebb volt, 1979 és 84 között. Régóta ezzel koncerteznek, de semmi gond nincs, nyilván kibővítik a saját sikereikkel is" – magyarázta a lapnak Pál Éva, aki ott volt az idei Story Gálán is.

A Story Legenda-díj az eredeti Neotonnak szólt, nem csak Ádámnak és Évának. Volt egy olyan elképzelés, hogy esetleg mind a két Neoton fellép egy eseményen, de sajnos a gálán kiderült, hogy nem jön össze. Szóba sem álltak velünk, amikor boldogan odamentem hozzájuk köszönni. Nem haragszom rájuk, ez van."

A Neoton Família a Story Gálán Forrás: Polyák Attila/Origo
Amerikában is bemutathatják a Jimmy-musicalthttp://www.life.hu/sztarok/20180226-amerikaban-is-bemutathatjak-a-jimmy-musicalt.htmlHamarosan a tengerentúlon is bemutathatják a Jimmy-musicalt. Zámbó Árpy és Pintér Tibor lelkesen nyilatkozott a tervekről. TV + Sztárok--Megható: így emlékezett meg Tahi Tóth Lászlóról egykori barátjahttp://www.life.hu/sztarok/20180223-meghato-igy-emlekezett-meg-tahi-toth-laszlorol-egykori-baratja.htmlBalázs Péter emlékezett meg a TV2 reggeli műsorában barátjáról és pályatársáról, a tegnap elhunyt Tahi Tóth Lászlóról. TV + Sztárok--67 évesen dobta le a ruháit Jane Seymour - Fotóhttp://www.life.hu/sztarok/20180223-67-evesen-dobta-le-a-ruhait-jane-seymour-foto.html67 évesen is ledobta a ruhát Jane Seymour, aki ezzel a Playboy legidősebb modellje lett. TV + Sztárok--39 évesen első gyermekét várja Rachel McAdamshttp://www.life.hu/sztarok/20180223-39-evesen-elso-gyermeket-varja-rachel-mcadams-terhes.htmlSajtóértesülések szerint első gyermekét várja a Szerelmünk lapjai sztárja, Rachel McAdams. A színésznő egyelőre nem reagált a híresztelésre. TV + Sztárok--Szexi fehérneműben pózol Baukó Éva, közösségi oldalán mutatta meg magáthttp://www.life.hu/sztarok/20180223-szexi-fehernemuben-pozol-bauko-eva-kozossegi-oldalan-mutatta-meg-magat.htmlBaukó Éva ismét fehérneműben mutatta meg magát, ezúttal egy szexi, piros darabba bújt és az ágyból posztolt. TV + SztárokOrigoIszak Eszti lábfejéről kért képet egyik rajongójahttp://www.life.hu/sztarok/20180223-iszak-eszti-labfejerol-kert-kepet-egy-rajongoja.htmlIszak Eszti elárulta, hogyan reagál a közösségi oldalára érkezett negatív kommentekre és mesélt arról is, milyen furcsa kérésekkel keresték már meg. TV + SztárokFotó: Hirling Bálint - Origo

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.