Puzsér Róbert a Facebookon ment neki Vágó Istvánnak

2018.05.07. 12:09

Puzsér Róbert ezúttal Vágó Istvánba kötött bele. Úgy véli, az egykori kvízmester semmit nem tett le az asztalra, vetélkedőműsoraiban csak felolvasta a válaszokat.

Puzsér Róbert kijelentette, Vágó István úgy vált az ország egyik legnépszerűbb tévésévé, hogy vetélkedőműsoraiban „az orra elé voltak felírva a válaszok". Vágó erre saját Facebook-oldalán reagált, mondván, rágalmazásnak tartja a kijelentést, ennek ellenére nem tesz feljelentést. Puzsér ezt követően újabb hosszú bejegyzést címzett a korábbi tévésnek.

Vágó István üljön le velem szemben, és válaszoljon száz kérdésemre vágás, fülmonitorozás és egyéb kereskedelmi tévés trükkök nélkül!" – írja a közösségi oldalán.

Puzsér Róbert és Vágó István egymásnak esett a közösségi oldalonForrás: MTI/Marjai János, VIASAT3/Birtalan Zsolt

Puzsér ezután nekiment a Vágót védőt Joshi Bharatnak és Dombóvári Istvánnak is, végezetül pedig ismét azt kezdte el firtatni, miért is akkora nagy sztár a Mindent vagy semmit egykori házigazdája.

Hadd kérdezzek rá, hogy mi az a k*va nagy alkotás, amit Vágó István a magáénak mondhat? Az, hogy egy életet el tudott tölteni a képernyőn úgy, hogy mások által írt kérdéseket mások által stylingolva felolvasott? Tényleg ez imponál annyira Dombóvári Istvánnak? Az volna a k*va nagy teljesítmény, hogy Vágó évtizedeken át adta elő azt a kétfenekű hazugságot, hogy ő az ország legműveltebb embere, és hogy a lexikális tudás maga az intelligencia?" – fakadt ki Puzsér.

Vágó IstvánPuzsér RóbertvetélkedővitabotrányFacebook