Havas Henrik visszavonul a televíziózástól

Fotó: Zsigmond László/Life.hu -
televízió könyvírás Havas Henrik metoo Baukó Éva
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Havas Henrik úgy döntött. visszavonul a nyilvánosság elől. A tévés  tavaly tűnt el az ATV képernyőjéről, miután nem hosszabbították meg a szerződését. Az ok: Baukó Éva azzal vádolta meg, hogy egykori főnöke zaklatta.

"Szerintem én már soha többé nem tévézek. Mondjuk úgy, hogy mivel nincs olyan tévécsatorna, ahol szívesen dolgoznék, így nem is hiányzik. Sokszor megállítanak az utcán, hogy mikor térek már vissza, dehát mit lehet erre mondani. Most készül a következő, szám szerint a 28. könyvem, de az első, ami szépirodalom. Egy vidéki lányról szól, aki Budapestre költözik, hogy megvalósítsa az álmait. Egy krimit is tervezek, annak már a címe is megvan. Most nem akarok a szakmámról írni, abszolút a fikció világával foglalkozom" – mesélt terveiről Havas Henrik a Blikknek.

"Huszonnégy év után megválok a Pozsonyi úti irodámtól. Rengeteg könyv és interjú készült itt, de már túl nagy, nem használom ki. Amióta nem dolgozom a tévénél, nincs értelme mindennap bejárni Pestre, feleslegessé vált a nagy lakás. Na, azért nem panaszkodom, mert ugyanitt van egy kisebb lakás is, ahol a fiam, Henrik lakott a válása után. Oda költözött át most az irodám. A régi irodát felújíttattam, és majd kiadom. Szóval azokat, akik azon aggódnának, hogy anyagi gondokkal küzdök, el kell keserítenem, mert minden a legnagyobb rendben" - tette hozzá.

Fotó: Zsigmond László/Life.hu

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.