Curtis nem jelent meg a TV2 forgatásán

Forrás: TV2 -
TV2 Köllő Babett Csak show és más semmi Curtis
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A Bors úgy tudja, hogy a következő ilyen botlásnál a csatorna kirúgja a produkcióból.

Köllő Babett hiába várta párját, Curtist a TV2 Csak show és más semmi című műsorának forgatásán. Babett és a felkészítőjük egy órán át várakoztak, a rappert ugyanis telefonon sem lehetett elérni, ki volt kapcsolva a mobilja. A TV2 komolyan megbüntette Curtist.

"Mivel Curtis nem jelent meg a korábban diszponált vasárnapi forgatáson, így a csatorna a szerződése értelmében kötbér megfizetésére kötelezte. Reméljük, hogy kedden nem hagyja cserben Babettet és a produkciót" - közölte a Borssal a csatorna. A lap úgy tudja, hogy a TV2 nem viseli el tovább a rapper hanyagságát, a következő ilyen dobásnál kiteszik a produkcióból.

Interjú Sigala DJ-vel a Petőfi Zenei Díjátadónhttp://www.life.hu/sztarok/20181029-interju-sigala-djvel-a-petofi-zenei-dijatadon.htmlSigala 1992-ben született Londonban. Miközben az angol sztár-DJ gyerekkorában még Freddie Mercury- vagy éppen Stevie Wonder-dalokat zongorázott, csak néhány éve fordult az elektronikus zene irányába. A világ top százas listájáról éppen hogy csak lecsúszott, világsztárok látják el remixmunkával. Magyarországra a Petőfi Zenei Díjátadó miatt látogatott, így adta magát a kérdés, hogy tudja-e, ki az a Petőfi Sándor. Sőt azt is elmesélte, hogyan támadt rá egy lelkes rajongója. TV + SztárokOrigoSztárban sztár: Liptai Claudia könnyek között beszélt édesanyja elvesztésérőlhttp://www.life.hu/sztarok/20181029-sztarban-sztar-liptai-claudia-konnyek-kozott-beszelt-edesanyja-elveszteserol.htmlLiptai Claudia alig tudott megszólalni Tolvai Reni produkciója után a Sztárban sztár harmadik adásában. TV + Sztárok--Erre senki sem számított: ő nyerte meg a Szenzációs négyesthttp://www.life.hu/sztarok/20181029-erre-senki-sem-szamitott-o-nyerte-meg-a-szenzacios-negyest.htmlA legtöbben Tóth Gabit várták a dobogó legfelső fokára a Szenzációs négyesben, ám neki csak a harmadik hely jutott. TV + SztárokOrigoSurvivor: öltek éhségükben a játékosokhttp://www.life.hu/sztarok/20181026-survivor-oltek-ehsegukben-a-jatekosok.htmlNóri, Vera és Jérémy kénytelenek voltak kioltani a liba életét, mert már hetek óta éheztek a szigeten. A megrázó pillanat mindhárom játékost megviselte. TV + SztárokOrigoVégzetes lövés éri a Barátok közt főszereplőjét: kulcsfigura távozhat a jubileumi adássalhttp://www.life.hu/sztarok/20181026-vegzetes-loves-eri-a-baratok-kozt-foszereplojet-kulcsfigura-tavozhat-a-jubileumi-adassal.htmlA Blikk úgy tudja, hogy a Barátok közt ma esti, jubileumi adásában dulakodás közben végzetes lövést kap Berényi Miklós. TV + Sztárok--Fluor Tomi végre elmondta, hogy miért robbant ki a Wellhello-balhéhttp://www.life.hu/sztarok/20181024-fluor-tomi-vegre-elmondta-hogy-miert-robbant-ki-a-wellhellobalhe.htmlA hvg.hu idézte Fluor Tomit, aki ma reggel a Rádió 1-en Balázséknak beszélt a Wellhello-balhéról. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.