Palik László megmutatta, milyen elképesztő helyszínen forgatják az Exatlon Hungaryt

Forrás: TV2 -
helyszín Exatlon Hungary Palik László forgatás Dominikai Köztársaság tenger tengerpart
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Mesés tengerparton kell elképesztő teljesítményről tanúbizonyságot tennie az Exatlon Hungary versenyzőinek. A Dominikai Köztársaságban lévő forgatási helyszínt Palik László mutatta be egy friss videóban. 

„Itt, ezek között a körülmények között fogjuk tölteni az elkövetkezendő heteket” – mutatja Palik László a mesés tengerpartot, ahol az Exatlon Hungary című műsor versenyzői mérik majd össze erejüket. A mesés helyszín a Dominikai Köztársaságban található.

„Reggel alig vártam, hogy lássam ezt. Kijöttem futni egyet, egyszerűen elképesztő” – fogalmazott a műsorvezető. Mint mondta: 26–27 fok van, hatalmas a páratartalom. Egyik percben esik az eső, majd pár perc múlva verőfényes napsütés lesz.

Ilyen körülmények között kell teljesítenie a csapatoknak, a végjátékban pedig az egyéni versenyzőknek.

2018 a szerelem éve is volt: Berki Krisztián és Tóth Gabi is idén talált párrahttp://www.life.hu/sztarok/20181220-2018-a-szerelem-eve-is-volt-berki-krisztian-es-toth-gabi-is-iden-talalt-parra.htmlSok boldog eseménynek lehettünk szemtanúi 2018-ban: több sztár is idén találta meg a szerelmét. A régóta szingli Tóth Gabit eltalálta Ámor nyila, Koholák Alexandra megházasodott, de még Berki Krisztiánnak is bekötötték a fejét! TV + SztárokOrigoSokáig rettegett a ráktól Király Viktorhttp://www.life.hu/sztarok/20181228-sokaig-rettegett-a-raktol-kiraly-viktor-edesanyja-es-ikertestvere-megbetegedese-miatt.htmlKirály Viktor édesanyja és testvére is megküzdött a rákkal, így sokáig ő is félt a gyilkos kórtól. TV + SztárokOrigoTolvai Reni közösségi oldalán vágott vissza a rosszindulatú kommentelőknekhttp://www.life.hu/sztarok/20181228-tolvai-reni-kozossegi-oldalan-vagott-vissza-a-rosszindulatu-kommenteloknek.htmlRendszeresen beavatja követőit élete egyes részelteibe Tolvai Renáta énekesnő. Így időről időre meg kell küzdeni a rosszindulatú kommentelők becsmérlő szavaival. Most megelégelte, közösségi oldalán vágott vissza nekik. TV + Sztárok--Évet értékelt közösségi oldalán Curtishttp://www.life.hu/sztarok/20181227-evet-ertekelt-kozossegi-oldalan-curtis.htmlIgazán mozgalmas évet zárt Curtis, amit most a közösségi oldalán ki is értékelt. TV + SztárokOrigoA 2018-as év legnagyobb sztárbotrányai: Majka és Curtis felbomlását nem fogjuk elfelejtenihttp://www.life.hu/sztarok/20181220-a-2018-as-ev-legnagyobb-sztarbotranyai-majka-es-curtis-felbomlasat-nem-fogjuk-elfelejteni.htmlEz az év sem múlhatott el a sajtót megrengető sztárbotrányok nélkül. Hosszúra nyúló családi perpatvar, szakmai viták vagy éppen titokról lerántott lepel tartotta lázban az embereket. A Weisz Fanni és édesanyja között húzódó feszültség a tetőfokára hágott ebben az évben, de Majka és Curtis is szolgáltattak beszélnivalót. TV + SztárokOrigoHázasságáról vallott Koncz Zsuzsahttp://www.life.hu/sztarok/20181227-hazassagarol-vallott-koncz-zsuzsa.htmlTalán csak kevesen tudják, hogy Koncz Zsuzsa jó ideig házas volt. Most azonban önéletrajzi könyvében erről is lerántotta a leplet. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.