ValóVilág 9: meglepő fordulattal választották ki a villalakók Rolit

szuperképesség ValóVilág 9 kiválasztás VV Roli párbaj
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
A párbaj utáni napon kiválasztással folytatódott a ValóVilág 9 játéka. A villalakók úgy döntöttek, Rolival nem szeretnének együtt élni, pedig még az egyik szuperképességét is felhasználta. 

A vasárnapi párbajról Zsuzsu tért vissza győztesen a ValóVilág 9 villájába, így Reninek kellett hazatérnie. Hétfőn újabb kiválasztást tartottak, melyen a villalakók úgy döntöttek, hogy Rolit küldik ki a stúdióba párbajozni.

Azt is tudni lehet, hogy a játék során ez az utolsó, hogy a párbajgyőztes lila kendővel térhetett vissza, a védettség a játék végső szakaszában megszűnik. Hunor úgy döntött, hogy nem használja fel szuperképességét, nem veszi el Zsuzsutól a védettséget. Rolinak is felelnie kellett a kérdésre, miszerint felhasználja-e a szuperképességét. A játékos úgy döntött, hogy igen, vagyis elvette Zsuzsutól a jelrakás lehetőségét.

„Azt gondolom, hogy úgyis rám rakná, ezért” – mondta Roli. Ám még így sem úszhatta meg, hogy ő legyen a kiválasztott, hiszen Adritól és Gregtől is ő kapta a jelet.

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.