Összekapcsolódott a Music FM és a Rádió1: Bochkor Gábor a folytatásról nyilatkozott

Forrás: Morning Show -
Music Fm rádió1
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Összekapcsolódott a Rádió1 és a Music FM. Balázsék a folytatásról kérdezték Bochkor Gáborékat, így derült ki, hogy két irányból is érdeklődnek irántuk, így remélhetőleg nem tűnik el az Önindító csapata hosszú időre.

Bochkor Gáborék és Balázsék nem először kapcsolják össze rádióadásaikat. Legutóbb akkor történt hasonló, amikor Balázsék helyzete volt kétséges, most pedig a Music FM megszűnése miatt hívták fel egymást. Balázsék a folytatásról kérdezték az Önindító csapatát, és arról, miért fokozott biztonsági intézkedések mellett töltik az utolsó napjukat.

Sebestyén Balázsék összekapcsolódtak a Music FM-mel Forrás: Morning Show

„Tele van a tökünk a búcsúzkodással. Ez a harmadik rádió, amit én búcsúztatok. Nyilvánvalóan van egyfajta rutin is ebben, már megszoktuk, ismerjük az érzést, szörnyű. A másik oldalon meg tényleg hiszünk a folytatásban” – mondta Bochkor Balázs kérdésére. Hozzátette, tényleg bíznak abban, hogy nem sokáig maradnak a hallgatók nélkülük. „Tárgyalások vannak, két irányból van megkeresés, ez biztató” – mondta a műsorvezető. Arra törekszenek, hogy mielőbb visszatérjenek, de ez természetesen attól is függ, hogy végül kivel kötnek megállapodást. „Nem tudunk bővebbet. Nekünk jó is lenne, ha tudnák a hallgatók, hol fogjuk pontosan és mikor folytatni” – árulta el Bochkor. Leszögezte, a teljes stábjukat szeretnék magukkal vinni az új helyre. „Mi hárman vagyunk, hárman rakjuk össze a műsort, ez nem lesz egy nagyon nagy anyagi kihívás, nyilván a gázsimon kívül, a következő munkaadónknak” – mondta viccesen Bochkor.

Palácsik Lilla állítja, felkérték a Story-gála fotózására, majd visszamondták a munkáthttp://www.life.hu/sztarok/20190207-palacsik-lilla-allitja-felkertek-a-story-gala-fotozasara-majd-visszamondtak.htmlPalácsik Lilla állítása szerint visszamondták a felkérését a Story-gálára, ahol fotósként dolgozott volna. TV + SztárokOrigoSárosdi Lillától több kollégája is elfordult a Marton László-ügy kirobbanása óta http://www.life.hu/sztarok/20190207-sarosdi-lillatol-elfordult-tobb-kollegaja-is-a-marton-laszlo-ugy-kirobbanasa-ota.htmlSárosdi Lilla nem lepődött meg Marton László visszatérésén. A színésznő elárulta, a botrány kirobbanása óta több kollégája egyáltalán nem keresi. TV + SztárokOrigoSebestyén Balázs Az utolsó vacsorához hasonlította a stábfotójukathttp://www.life.hu/sztarok/20190207-sebestyen-balazs-az-utolso-vacsorahoz-hasonlitotta-stabfotojukat.htmlStábvacsorán vettek részt Sebestyén Balázsék, az ott készült fotó pedig kísértetiesen hasonlított Az utolsó vacsora című festményhez. TV + SztárokFotó: Adrián Zoltán - OrigoCsongrádi Kata szerint néhai férje, S. Nagy István odafentről vigyáz ráhttp://www.life.hu/sztarok/20190207-csongradi-kata-szerint-nehai-ferje-s-nagy-istvan-odafentrol-vigyaz-ra.htmlKomoly autóbalesete volt Csongrádi Katának, S. Nagy István özvegyének, de mindenki sérülés nélkül megúszta. Sokak szerint ez annak köszönhető, hogy S. Nagy István odafentről vigyáz rá. TV + SztárokOrigoBochkor Gábor pár évet szeretne külföldön töltenihttp://www.life.hu/sztarok/20190207-bochkor-gabor-par-evet-szeretne-kulfoldon-tolteni.htmlBochkor Gábor korábban saját tévéműsorában beszélt terveiről, és kiderült, hogy külföldi élet is szerepel a bakancslistáján. TV + Sztárok--Dobó Kata hozzámenne Zsidró Tamáshozhttp://www.life.hu/sztarok/20190207-dobo-kata-hozzamenne-zsidro-tamashoz.htmlZsidró Tamás már tudja, hogyan szeretné elvenni Dobó Katát, és most az is kiderült, hogy a színésznő igent mondana-e a sztárfodrásznak. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.