Tóth Gabi nagyon megszenvedte terhessége első heteit

Tóth Gabi terhesség rosszullét várandósság
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Tóth Gabi elárulta, nagyon megszenvedte terhessége első heteit. Ma már szerencsére jól van, sugárzóan szép kismama.

Tóth Gabi csak úgy sugárzik: a kismama a Story magazinban mutatta meg babapocakját. Az énekesnő egy hosszabb interjút is adott a lapnak, amelyben elmesélte, az első trimesztert nagyon megszenvedte, folyamatos rosszullétek kínozták.

Tudom, sok kismamát meggyötör ez a másállapot, hányinger, rosszullétek, de sajnos nekem ennél több jutott. A terhességem első három hónapja borzalmasan nehéz volt. Bár sok mindent megéltem már az életemben – hat műtét, voltam én már a halál kapujában is –, de ilyen rosszul még soha nem éreztem magam. Egy szabad órám nem volt, amikor ne lettem volna rosszul. Három hónapig folyamatosan émelyegtem, szédültem, olyan alacsony volt a vérnyomásom, hogy menni alig bírtam” – nyilatkozta az énekesnő, majd hozzátette, a 15. héten egyik napról a másikra elmúltak a rosszullétek, de azóta is nagyon érzékeny, szinte mindenen elsírja magát.

Milák Kristóf hatalmas népszerűségre tett szert: rengeteg szerelmes üzenetet kaphttp://www.life.hu/sztarok/20190801-milak-kristof-hatalmas-nepszerusegre-tett-szert-rengeteg-szerelmes-uzenetet-kap.htmlMilák Kristóf csúcsdöntése óta rengeteg gratulációt és üzenetet kap, sokan szerelmet is vallanak neki. TV + Sztárok--Nem tudta feldolgozni élete tragédiáját a Jóban Rosszban sztárja: Nagy Balázs ezért jár pszichológushozhttp://www.life.hu/sztarok/20190801-nem-tudta-feldolgozni-elete-tragediajat-a-joban-rosszban-sztarja-nagy-balazs-ezert-jar.htmlNagy Balázs nem titkolja, hogy pszichológushoz jár: három évvel ezelőtt rossz irányt vett az élete, akkor kért segítséget. TV + SztárokOrigoSzabó Győzőt két nő támadta le egy liftben Svédországbanhttp://www.life.hu/sztarok/20190801-szabo-gyozot-ket-no-tamadta-le-egy-liftben-svedorszagban.htmlSzabó Győző gyanútlanul szállt be két nővel egy liftbe Svédországban, ám ahogy bezáródott az ajtó, letámadták a hölgyek. TV + SztárokOrigoMedveczky Ilona most kendőzetlenül mesél az életében felbukkanó férfiakrólhttp://www.life.hu/sztarok/20190731-medveczky-ilona-most-kendozetlenul-mesel-az-eleteben-felbukkano-ferfiakrol.htmlMedveczky Ilona táncművész már 78 éves, de a férfiak még mindig elhalmozzák bókokkal, hódolatukkal. Most kendőzetlenül mesélt a magánéletéről, és azt is elárulta, ki volt az egyetlen férfi, akibe életében beleszeretett. TV + Sztárok--Gyűjtést szerveznek Gabe Khouth színész temetésérehttp://www.life.hu/sztarok/20190731-gyujtest-szerveznek-gabe-khouth-szinesz-temetesere.htmlGabe Khouth színész váratlanul hunyt el, a családja pedig nem tudja finanszírozni a temetést: gyűjtést szerveztek. TV + Sztárok--Eljegyezte a barátja Elizabeth Olsenthttp://www.life.hu/sztarok/20190731-eljegyezte-baratja-elizabeth-olsent.htmlA Bosszúállók: Végjáték 30 éves színésznője, Elizabeth Olsen elkelt. A hírek szerint eljegyezte a barátja. TV + Sztárok--

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.