Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Rendőrnek nézett egy boltvezető

2015.01.18. 20:23

Ez Csonka András blogja hétfőnként a Life.hu-n.

Szia, Anyu! Jó, tudom, azt ígértem, hogy beszámolok a szülinapom túlélési stratégiájáról, meg hogy volt-e valami hajcihő, és hogy mi van az új életemmel. :-) Még kérek egy kis türelmet, amikor ezeket a sorokat pötyögöm, még előtte vagyok a "rettegett" napnak, úgyhogy ha lecseng és megemésztem a tényt, ígérem, mindent elmesélek.

Most úgyis kicsit nehezen koncentrálok ide, mert közben a háttérben szól a tévé, és épp a Família Kft. boldog, őrült békeidőket idéző valmelyik epizódját ismétlik az egyik csatornán. Jesszusom, belekukkoltam, hihetetlen, hogy néztünk ki! :-)

Forrás: Csonka András

Szerintem sokan el sem hiszik, hogy én például többnyire a saját cuccaimban forgattam, mert amit nagyritkán rám akart adni a jelmezfelelős, azt inkább megköszöntem, de nem vettem fel, mert a gondolattól is irtóztam, hogy bárki azt higgye, az én ízlésemet tükrözi a viselt gönc. Mindenkinek könnyebb volt így, hogy beáldoztam a saját ruháimat. Kivéve persze, ha olyan epizódot forgattunk, ahol valamilyen okból Pici jelmezt ölt, nyilván hogy ezzel is Kriszta kezéért versengjen Vilivel.

Emlékszel, milyen őrület volt a rendőrfelszerelésemből? Az egyik részben különösen hálás feladatot kaptam, mert kettős szerepet játszhattam. Egyrészt ugyebár Picit, mellette pedig egy figurát, aki a megszólalásig hasonlít rá és történetesen rendőr. Éppem ezért dukált nekem egy hamisítatlan rendőrgúnya, ahogy kell. Forgatáson repülnek az órák, én pedig az ebédszünetre is épp a rendőrcuccban mentem.

Forgatás közben az ebédek jó hangulatban zajlottak mindig. Sok röhögés, és néha egymás kajájába kóstolgatás, a többségnek egy kávé és mellé cigi. Nekem meg eszembe jutott, hogy nincs otthon kaja a hűtőszekrényemben, és arra gondoltam, az ebédszünet maradékában, amíg a többiek úgyis füstölnek, én kiszaladok a közeli kis közértbe néhány apróságért. Természetesen nem öltöztem át, csak felkaptam egy napszemüveget, hogy legyen egy kis "inkognitóm", és úgy, ahogy voltam, rendőrruhában, elindultam.

Forrás: Csonka András

Kis kosarammal már a pénztárnál álltam, amikor valaki nagy hanggal belépett a bejárati ajtón - mint kiderült, az üzletvezető. Egyenesen felém tartott, és elég felindultan megkért, hogy ugyan menjek már ki vele a bejárat elé, mert egy szomszéd házban lakó pasi megint elállta a rakodóhelyet a dzsipjével, ez milyen felháborító, és valahogy bírjam már jobb belátásra, és írjam fel, jelentsem fel vagy akármi...

Gondoltam, rövidre zárom a dolgot, lekaptam a napszemüveget meg a sapkát, hogy lássa, ki vagyok valójában. Arra nem gondoltam, hogy egy olyan hölggyel találkozom, aki még életében nem látta a Família Kft. egyetlen epizódját sem, mert tévét sem néz! Éppen ezért értetlenül állt előtttem, és megint rákezdett a mondókájára. Megpróbáltam egy lélegzetvételére lecsapni, és gyorsan elmondani, mi az igazság. Amikor kiderült, a dühe átcsapott rám, mondván: ez itt nem jelmezbál, ne szórakozzak, és ha nem tudok segíteni, legalább ne hátráltassam!

Ismersz, Anyu, utálom az ilyen nyílt, hangos konfliktushelyzeteket, ilyenkor legszívesebben menekülőre fogom a dolgot. Na, akkor sem tettem másként, felvágottal, tejjel, kiflikkel, kenőmájassal megpakolt szatyrommal vágtattam vissza a biztonságot nyújtó stúdióba. Egy életre levontam a tanulságot. Jelmezben ne nagyon merészkedj nyilvános helyre, mert a végén még komolyan vesznek! :-)

Anyu, most indulok az ágy irányába, reggel próbálok, pedig úgy volt, most pihenősebb időszak jön, de teljesen hirtelen bekerültem az Én és a kisöcsémbe az Operettszínházban. Majd mesélek erről is.

 

Csonka AndrásforgatásblogbejegyzésebédszünetrendőrjelmezblogFamília Kft.