Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Kulcsár Edinával és Szandi csókjával kezdődött az év

Szia, Anyu! Az új év ötödik napját írjuk. Akkor most már illene elkezdenem egy új életet? Vagy próbáljam inkább tovább élni a régit? Olyan fura, kettős érzés ez az év nekem. Egyrészt azt akarom érezni, hogy ez most abszolút az enyém lesz, és be fog jönni minden, amit pozitív gondolataimmal megteremtek, másrészt nem tudok nem gondolni arra, hogy 11 nap múlva következik az, amitől évek óta szorongok. Egy új, utálatosan kerek szülinap. Na jó, ezzel még nem akarok foglalkozni, kell majd valami érzelmi atombomba, ami átlök az egészen. Aki ismer, annak sejtenie kell, mi az az egyetlen dolog, amire vágyom, ha már szóba kerül ez az egész... Természetesen nem ajándékra gondolok. Kíváncsi vagyok, lesz-e majd valaki, aki erre ráérez és megvalósítja...?

Az év utolsó percei persze, hogy őrületben zajlottak. A Játékszínből spuriztam haza az esti előadás után, kis hajmosás, tusolás, készülődés, hogy még éjfél előtt odaérjek a Gellért szálló szilveszteri báljára, ahol fellléptem, ugyebár. Az öltönyömet és a hozzá passzoló inget is beletettem a ruhazsákba, aminek a cipzárja természetesen mikor akadt volna be, ha nem aznap?! Sebaj, cédék összekészítve, minden oké, indulás.

23.15 volt. Az utcára kilépve épp nyitnám a kocsi ajtaját, amikor is a járdán egy észrevétlenül ott rejtőzködő tégladarabban megbotlom és a földre vágódom. Az, hogy az előzetesen az eső miatt sárossá váló járdán a rajtam lévő nadrág tök mocskos lett, csak hagyján, de a hibásan működő cipzár miatt a ruhazsákból is kicsúszott az öltöny, ami szintén a sárban landolt, a ropogósra vasalt inggel együtt. Köszönöm szépen, 40 perccel éjfél előtt. Futás vissza, koncepcióváltás, új öltöny, új ing, új farmer, mert a strapa ruha sem maradhat koszos, ugyebár. Vissza a kocsihoz, mintha tojásokon lépkednék. Beakasztom az öltönyt, inget, ruhazsák nélkül, mert az ugye szintén sáros lett, a rossz cipzárról nem is beszélve :-) Na, de hol a táskám a CD-lemezekkel? Ezt nem hiszem el, azt meg fent hagytam a lakásban. Futás vissza, az idő szorít, 25 perc múlva éjfél. A táskát megragadom, de miután visszajöttem, le kell ülni, húszig számolni, és tükörbe nézni. Ezt a nyomorult babonát soha nem merem kihagyni. MInden oké, megvan a komplett cucc, indulás a Gellértbe. Szinte hallom, Anyu, miket mondanál most nekem a kapkodásról, az időben indulásról :-)

A hotelbe lépve épp Szűcs Judith hangját hallom, aki nemsokára befejezi a fellépést, és majd átadja a mikrofont Szandinak, az est háziasszonyának. Gyorsan lepakolok, átöltözöm, még van 3 perc éjfélig, én fél 1 körül kezdek csak, addig leszaladok a bálterembe, és kicsit megnyugodva már, a himnusz hangjai alatt összeszedem a gondolataimat, a kéréseimet, azt, amiért hálás lehetek, és azt, amit várok. Az első ember, akit megcsókolok 2015-ben, a csoda Szandi. Igaz, hogy árgus szemekkel figyel minket a férj, Csabi, de ennek így kell lennie.

Úgy tűnik, az év első napja tartogat még bombanős pillanatokat, mert az elsejei Mága Zoltán koncerten, amit vezettem, műsorvezetőtársam az a Kulcsár Edina volt, aki a magyar nők közül legközelebb jutott a szépségipar csúcsaihoz, mivel második lett néhány hete a Miss World nemzetközi széségversenyen. Így az egész január elsejét lényegében az ő társaságában töltöttem. Szóval az év nem indult rosszul, mondhatjuk.

Ma 5-e van, és átlagosnak tűnik az egész. Nem szeretem az ilyen punnyadt átlagos napokat, még mindig az éltet, ha pörögni kell, úgyhogy, Anyu, a te segítségedet is várom, hogy ebben az évben se legyen sok időm töprengeni a saját marhaságaimon :-)

Ha már új év, akkor küldök most azoknak, akik a neked írott leveleimet olvassák, egy képet. Ha egy kéményseprő sem hoz nekik szerencsét, akkor már tényleg nem tudom, mit tehetnék :-)

Majd megpróbálom megkérni, hogy azért rám is gondoljon! :-)