Ez Csonka András blogja hétfőnként a Life.hu-n.

Szia, anyu! Mondjuk, ha elkezd kattogni az agyam, hogy mégis mi lenne az, amit már én is képtelenségnek tartanék, hogy valamikor átélem, kipróbálom, akkor az üres híd közepén való fotózkodás simán beleférne ebbe a listába. Bár a mai világban sokszor meglepődünk, hogy dolgok, amikre akár néhány hónappal azelőtt azt hittük, hogy azért ez nem, és talán ezt mégsem, mégis valóra válnak, akkor egy ilyen fotótémán se kellene meglepődnöm. 

Na szóval, a lényeg, képzeld, hogy lezártuk a Lánchidat és fotózkodtunk.

Forrás: Csonka András

Pesze ez nem olyan egyszerű sztori, mert ki vagyok én, hogy egy egész hídat ürítsenek ki a kedvemért, ha még Putyin kíséretébe befértem volna, akkor talán, de fotózkodni akkor sem szállhattam volna ki a kocsiból nyílván, biztonsági okok miatt. Most egy kiváló kezdeményezés, a mellrák elleni harcra felhívó, az AVON által létrehívott, évente megrendezett sétán vettünk részt sok ezren, köztük néhány ismert arc. Eddig is hívtak a szervezők, de miután este rendezték, a színházi elfoglaltságom miatt soha nem tudtam elmenni, de idén egy egész vasárnapi banzáj volt a séta köré építve, az idő is isteni volt, a cél is nemes, szóval rajta, elindultam. Ilynekor jóleső érzés olyanokkal is találkozni, akikkel kicsit elsodort az élet egymás mellől. Például az édes Dombóvári Vandával, vagy Ördög Nórival. Imádtam a velük közös reggeleket éveken át, és imádni fogom, amikor újra együtt dolgozunk, mert ennek így kell történnie.

Jól befűtöttek aznap, de a lendületünket ez nem törte meg, és ahol Istenes Bence feltűnik, pláne most, hogy papája és szerelme is ott volt vele, a jó hangulat és egy két kis színes momentum garantált.

Forrás: Csonka András

Nyílván nem csak úgy sétáltunk, hanem olyan dolgokba is belevetettük magunkat, ami máskor elkélpzelhetetlen, például a híd korlátra való felmászás, az üres hídon pózolás. Kis lelkiismerretfurdalásom azért van, mert a Lánchídon átkelés után leváltunk a tömegről, akik az Erzsébet hídon keresztül tértek vissza a Széchenyi térre, de este színházaztam, és előtte még szerettem volna kicsit kifújni magam, na meg egy fagyinak is bele kellett férnie az időmbe. Anyu, persze, ismersz és tudod, hogy alapvetően a sétálástól vakarózni támad kedvem normál esetben, vagyis attól a fajtától, amit én inkább cél nélküli lődörgésnek hívok, az fáraszt. Nyílván külföldön, turistaként egész nap bóklászom, nem érdekel, de itthon azért inkább marad a kocsi. Ez viszont egy remek ötlet, szuper megvalósítás, remélem, rádöbben most már mindenki, hogy a megelőzésben bízhatunk leginkább, nem lehet megvárni, amíg már késő töprengeni a megoldáson. Úgyhogy értük, velük, miattuk, miattunk sétálok én napestig.