Csonka András: Anyu, ugye hallasz? Valahova leesett az állam a meglepetéstől, és csak fél óra múlva próbáltam összeszedni

Forrás: Csonka András -
blog Csonka András találkozás ABBA
Clock icon
Cikkünk több mint egy évvel ezelőtt frissült utoljára, a benne szereplő információk elavultak lehetnek.
Ez Csonka András blogja hétfőnként a Life.hu-n.

Szia, anyu! Ilyenkor a magam tempójában be szoktam vezetni mindazt, amiről mesélni szeretnék neked, de most nem bírok magammal, nem kellenek a túlcizellált körmondatok, térjünk azonnal a lényegre, csak annyit szeretnék veled közölni:

SZEMÉLYESEN TALÁLKOZTAM ÉS BESZÉLTEM BJÖRN ULVAEUSSAL!

Csonka András Björn Ulvaeus társaságában Forrás: Csonka András

Ugye nem hozod rám a frászt, hogy esetleg bizonytalan vagy a név hallatán, de inkább segítek. Ő volt az egyik pasi az ABBA együttesben, tudod, a gitáros, nem a szakállas, a másik. Ugye tudod már?! Speciel az ABBA-dalok egyik szerzője is Benny Anderson mellett. Hiába szűnt meg 30 éve a zenekar, máig az egyik legnagyobb világsztárok, 375 millió lemezt adtak el, amivel csak a Beatles versenyezhet.

Na, szóval hogy is volt ez az egész.

Emlékszel, meséltem, hogy a túlságosan kerek szülinapomra a barátaim megleptek januárban egy stockholmi hosszú hétvégével, mert arra gondoltak, én mint egykor óriási ABBA-rajongó, imádnám, ha megnézhetném az ABBA-múzeumot. Ebben mondjuk nem tévedtek. Szóval állták a repülőjegyet, a szállást, a múzeumi belépőt, mindent. Két barátom is elkísért az útra, így legalább láthatták, hogy tényleg erre költöm a pénzt.

Irány Stockholm Forrás: Csonka András

Hétfőn érkeztünk, aznap már csak egy séta fért bele az óvárosban, másnap egész napos városnézést terveztünk, délelőtt természetesen főszerepben az ABBA-múzeum meglátogatásával. Ott szédelegtem a relikviák közt, eredeti tárgyak, ruhák, milliónyi arany- és platinalemez, plakátok, effektek, fények, sőt még én is énekelhettem az ABBA hologramon kivetített tagjaival. Isteni volt, kis szuvenírok kíséretében folytattuk az utunkat a város felé.

Az ABBA Múzeumban Forrás: Csonka András

Fehér István barátom jelezte, hogy délután találkoznunk kell egy ismerősével, mert valaki megkérte még Pesten, hogy ha már Stockholmba megy, egy kis csomagot adjon át egy ott élő barátjának. Kicsit morogtam a hírtől, mert ugye csak ez az egy teljes napom van a városban, és akkor szakítsam meg a város felfedezését, mert egy vadidegen embernek kell csomagot szállítanunk. Ráadásul az külön idegesített, hogy nekünk kellett odamenni, ahova ő mondta. Ha már szívességet teszünk, talán fáradjon ő érte. Szóval ezen füstölögtem, és már majdnem ott tartottam, hogy menjen István és a másik barátom, én meg bóklászom addig, de nem akartam konfliktust ebből, gondoltam, mégis velük megyek. Egy külső zónában található lakótelepszerű panelépülethez vitt a taxi, ahol egy elég fura, eklektikus, de mindenképpen egyszerű kávézóban kellett várakoznunk az úrra. Láttam Istvánékon, hogy ők sem értik, miért pont ezen a fura helyen kell találkoznunk, de inkább nem kérdeztem semmit már. Ahogy várakozás közben nyomogatom a mobilomat, nyílik az ajtó.

Ami utána történt, leginkább Istvánék elbeszélésből ismerős, mert valahova leesett az állam a meglepetéstől, és csak fél óra múlva próbáltam összeszedni.

Forrás: Csonka András

Az ajtóban ugyanis megjelent az ABBA egynegyede, a zeneszerző, gitáros Björn Ulvaeus. Kiderült, hogy az egész csomagsztori csak egy átverés, és István hónapokig tartó szervezésének köszönhető ez a találkozás, amihez persze kellett Björnnek egy magyar származású nagyon jó barátja, aki az összekötő kapocs volt az egészben. Egy végtelenül természetes, közvetlen pasi Björn, aki érdeklődve lapozgatta az ajándékba kapott műsorfüzetet a budapesti Mamma Mia előadásról, benne Szirtes Tamás igazgató úr meghívólevelével. Persze nagyon örült a magyar szuveníreknek, a szaláminak, a libamájkonzervnek is. Mesélt a most készülő projectjéről is. István hetekkel előbb kölcsönkért tőlem egy forgatáshoz bakelitlemezeket, köztük volt egy ABBA is. Persze, hogy ez is csak egy átverés volt, ez akkor derült ki, amikor egy zacskóból előhúzta az ABBA-borítómat, amit így alá is tudtam íratni. Az is kiderült, hogy azért kellett itt találkoznunk, mert egy megbeszélése volt ezen a helyen, de a kedvünkért fél órával előbb jött oda.

A dedikált ABBA-bakelitlemez Forrás: Csonka András

Ennyi a sztori, és tök mindegy, hogy évtizedek óta a showbusinessben dolgozom, ugyanolyan zavarban voltam, mint minden rajongó, aki az egyik kedvencével találkozik.

Emlékszel, mennyit vitáztunk a rajzszöggel felerősített ABBA poszterek miatt, amivel a szobámat dekoráltam? És most lelépett a képről az egyik tag. Egyedül jött, egy nyomorult testőr nem ólálkodott körülötte, amit a mi kis hazánk egyik-másik celebritása nem mondhat el magáról, mert szánalmasan fontossá próbálják tenni magukat, amikor ki sem látszanak a biztonsági emberek válla mögül.

A négy betűből egy B-t most már kipipálhatok. Ambícióim nem nyugszanak, hátha ebben az életben csatlakozik hozzá a másik 3 betű is?! Azt sem bánom, ha ez egy világméretű találkozó lesz milliók szeme láttára, mondjuk egy koncert formájában!

Na jó, most lefekszem, aktuális álmaim következnek…

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.